Az ügyészség vádat emelt az ellen a férfi ellen, aki még 2018 áprilisában autójával elütött egy idős asszonyt. A 80 éves nő életét a kórházban már nem tudták megmenteni.

Arról a balesetről van szó, amely 2018 április 22-én, szürkületkor történt. Erről akkor így számoltunk be: A kiérkező rendőröknek a szemtanúk azt mondták, hogy egy sötét dzsip okozhatta a balesetet. A jármú a megengedettnél sokkal gyorsabban, akár 100 km/h-val is hajthatott. Szintén ők mondták el, hogy a balesetet lényegében fékezés nélkül okozta a terepjárós, majd szemrebbenés nélkül tovább ment.

Már akkor sejteni lehetett, hogy a sofőr kábítószer hatása alatt állt. Az ügyészség most ezt erősítette meg. Közleményük szerint a férfi Gina nevű drogot fogyasztott. Ezek  után meglehetős naturalizmussal részletezik a balesetet.

Részletek az ügyészség közleményéből 

Annak ellenére, hogy a lámpa piros jelzése a vádlott számára is észlelhető volt, a férfi a gépkocsi sebességét növelve haladt a gyalogosátkelőhely felé. Az előtte álló két autót megelőzte, ráhajtott a zebrára, és ott elütött egy éppen áthaladó asszonyt. A sértett az ütközés során a levegőbe emelkedett és az elütés helyétől mintegy 24 méter távolságra, az útpadkára zuhant.

A vádlott átment a földön fekvő sértett testén.

A férfi még ekkor sem állt meg, gázt adott és elhajtott. Fótra ment, ahol bódultsága miatt áttért a haladási iránya szerinti bal oldali forgalmi sávba. Ott két parkoló autónak ütközött. Az ütközések olyan erejűek voltak, hogy mindkét jármű nekicsapódott egy ház kerítésének, ami kidőlt. A férfi ekkor szállt ki az autójából. A rendőrök itt állították elő, majd vették őrizetbe.

Súlyos vádpontok

A Budakörnyéki Járási Ügyészség halált okozó, bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntettével, segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével, és kábítószer birtoklásának vétségével vádolja a férfit. Az ügyészség börtönbüntetésre és közúti járművezetéstől eltiltásra tett indítványt a vádlottal szemben, aki letartóztatásban várja a tárgyalást.

Előző cikkA cukros üdítő inkább árt, mint használ hőségriadó idején
Következő cikkHasznosult az ÁSZ-utóellenőrzés Dunakeszinél