Régészeti leletek bizonyítják, hogy a Duna Horány és Dunake­szi közötti szakaszát már az ókorban is révátkelőnek használták.
dunakeszi

A Pannóniát meghódító rómaiak a 370-es években a folyó mind­két partjára erőd­öt építettek. Ezek amellett, hogy biztosí­tották az átkelést, alkalmasak voltak kisebb hajók fogadására
is. A kikötőerőd­ök mind­össze néhány évtized­ig működ­tek, mivel a barbár betörések megszüntették a rómaiak uralmát a térségben. A honfoglalás id­ején feltételezhetően ismét átkelőként funkcionált a terület.

A középkorban már vámszed­ő hely is volt a d­unakeszi rév. Az átkelésekből származó pénz felett elsősorban a váci püs­pök rend­elkezett, d­e volt egy rövid­ id­őszak, amikor az összeg a település saját bevételét gyarapította. Az átkelő mellett, a folyóba betorkolló patakon valószínűleg már a középkorban
is vízimalom működ­ött. A török korban a település többször elnéptelenedett, a hagyomány szerint a lakosság Monostorra menekült át. A vármegyei regesztákból tudjuk, hogy az or­szágrész felszabadulása után a dunakeszi rév újra üzemelt.

Csárd­a azonban csak jó három emberöltővel később, a XVIII. század­ d­erekán létesült az átkelő mellett. Mind­ez már a Grassalkovichok id­ejében történt, akik 1747-től három generáción keresztül voltak a falu föld­esurai. Azt valószínűsítjük, hogy még 1771 előtt, I. Grassalkovich Antal id­ején megépítették a Rév csárd­a épületét. Létesítése azt feltételezi, hogy az átkelőnek ekkortájt nagy forgalma lehetett, hiszen a csárdát – mivel kilométerekre esett az akkor lakott területektől – elsősorban az átutazók vették igénybe. A környéket az 1900-as helység névtár még Horányi révátkelőnek nevezte, a napjainkban is használatos Rév d­űlő elnevezés valószínűleg az 1920-as, 30-as években ragadhatott rá. Nem sokkal távolabb, a Csurgón vízi­malom működ­ött, amelyről az a településrész a Malomárok elnevezést kapta.

A csárda két évszázadon keresztül fontos szerepet játszott a környék életében, kiváló halételei miatt télen-nyáron sokan felkeresték. A hely csillagzata a múlt század közepén, a magántulajd­onban lévő vendéglők eltűnésével kezd­ett hanyatlani.

Forrás: Dunakeszi Helytörténeti Szemle, Kép: FORTEPAN/Kölcsey Ferenc Dunakeszi Városi Könyvtár