Műsor és beszédek nélkül emlékeztek az 1956-os forradalom 64. évfordulójára Dunakeszin. A karanténban lévő polgármester a Facebookon üzent az ünnep alkalmából.

Október 24-én mintegy 300 fő és a fővárosból ide érkező forradalmárok lefegyverezték a dunakeszi rendőrség tagjait. Ez volt 1956-ban az első jelentősebb Pest megyei forradalmi lépés. Aznap délelőtt 10 óra előtt már kint lobogott a nemzeti zászló a Verseny utcai épületen, amelyről eltávolították a kommunista címert – idézte fel a 64 évvel ezelőtti történéseket Sipos Dávid alpolgámester a Facebook-oldalán.

Koszorúzás a Gólya emlékműnél

Dióssi Csaba is a közösségi oldalán üzent: 1956. október 23-a a magyar történelem egyik legdicsőségesebb napja, amelyben egyszerre volt jelen a hazafiasság, a szenvedély, a hit és a közösségből fakadó erő. A karanténban lévő polgármester még arról írt, hogy

most is keserédes az emlékezés, hisz ezen a dicsőséges napon a közös emlékezés helyett csak távolságot tartva ünnepelhetünk. De még ez sem tompíthatja az emlék fényét, hisz hőseink értünk is harcoltak,

így nekünk legyenek bármilyenek is a körülmények, kötelességünk megállni és emlékezni azokra az értékekre, amik vezették a hősi szíveket.

https://www.facebook.com/csaba.diossi.7/posts/3474292259318043

A Gólya emlékműhöz eljött Tuzson Bence is. Az országgyűlési képviselő nemrég gyógyult ki a koronavírus által okozott betegségből.

Tuzson Bence és Erdész Zoltán alpolgármester
Előző cikkNyár óta keresnek egy dunakeszi rongálót
Következő cikkEgyüttműködési megállapodás készül a fóti önkéntes tűzoltókkal