A hagyományos helyen, a Duna-parton nyílt meg az önkormányzati tábor. Eddig 600-an jelentkeztek a jellemzően egy vagy két hetes turnusokra.

Korábban arról volt szó, hogy a tábor felújítása miatt a Fazekas iskolában lesz az önkormányzati tábor. Ezt sokan nem értették, ezek után nem csoda, hogy változott a terv. A felújítást elcsúsztatták és mégis a Duna-parton tartják meg idén nyáron is az önkormányzati tábort.

A hagyományokhoz híven Smile-palacsintával nyitott a tábor, amelyből minden táborlakó kapott. Közben Roska Péter táborvezetőnél tájékozódtunk az üdülés feltételeről. Sok változás nincs, de az biztos, hogy jelentkezni továbbra is a roskapeter@gmail.com emailcímen kell. A szülők itt kapják meg a pontos útbaigazítást. Ennek fontos eleme, hogy előre kell befizetni az étkezést, akkor tudják fogadni a gyereket.

Jellemzően egy és két hetes turnusokról van szó, de aki csak 1-2 napra szeretne jönni, az is megoldható.

Újdonság azonban, hogy minden szerdán a városi uszodába mennek a táborlakók, pancsolni és aki tud, annak egy kicsit úszkálni.

Ha már szó esett a vízről. A Dunában való fürdést biztonsági okból továbbra sem támogatják, de olykor elmennek a folyópartra, ahol bokáig, térdig megmártózhatnak a gyerekek. A szabad strand túl messze van, a táborvezető szerint nem tudják felvállalni a megbízható és folyamatos felügyeletet. A Duna ugyanis bár tiszta, de rendkívül veszélyes ennyi gyerek számára.

 

Előző cikkMotoros halálos balesete Dunakeszin
Következő cikkMegújul a Lányi Ferenc park