Hárman kapták meg idén az Év Pedagógusa kitüntetést. A Dunakeszi Post pedig szeretné, ha megismernék azokat, akik a tárgyi tudás átadásán túl valódi értékeket őriznek és közvetítenek a tanítványaik felé. Az Év Pedagógusának választották Köcski Máriát is, akit ebből az alkalomból kérdezett a Dunakeszi Post ennek a szép hivatásnak a szépségeiről és kihívásairól.
Az iskola alapításától kezdve dolgozik a Fazekas Mihály Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskolában Köcski Mária. A tanulási nehézséggel küzdő tanulók fejlesztése, segítése terén kiemelkedő eredményeket ért el a tanárnő. Mindemellett tanítványai sikerrel vesznek részt különböző versenyeken, sőt, Mária maga is szervez és koordinál versenyeket. Csak az idei évben néhány példa, milyen kimagasló eredményeket értek el diákjai: Bólyai Matematika Csapatversenyen 4. helyezést érték el, Körösi matematika versenyen 3. helyezést, míg a Zrínyi matematika versenyen megyei 11. helyezést érték el.
A napokban kapta meg az Év Pedagógusa elismerést. Számított rá vagy meglepte?
Nem számítottam a díjra, bár az igazgatónőm szólt, hogy mindenképp ott kell lennem a rendezvényen, ebből gondoltam, hogy kapok valamilyen elismerést, de ekkora megtiszteltetésre nem számítottam. Nem volt biztos, hogy el tudok menni, ugyanis csütörtökön és pénteken erdei iskolában voltunk a gyerekekkel és pénteken fél 5-re értem haza.
Mióta tanít? Mesélne a pályafutásáról, egyes állomásairól?
1983 óta tanítok, 1986-1994 között otthon voltam gyermekeim születése miatt. A tanítóképző főiskolát Győrben végeztem, majd Újpesten kezdtem tanítani. 3 évig voltam ott. Akkoriban már Dunakeszin laktunk a férjemmel és gyermeket is szerettünk volna, ezért itt kerestem állást, így kerültem az 1. számú Általános Iskolába , – amit most Szent Istvánnak hívnak, – melynek egy része, a mostani Fazekas iskola épületében működött. Itt kezdtem dunakeszi pályafutásomat, de nem sokáig, hisz hamar veszélyeztetett terhes lettem és hosszú ideig maradtam otthon. Közben sem tétlenkedtem, magyar nyelv és irodalom tanári diplomát szereztem. Ezalatt az iskolánk is önálló iskola lett. Ide jöttem vissza 1994-ben. 3 évig napközis nevelőként dolgoztam, majd 1997-ben kaptam az első osztályomat. Azóta, négy évenként mindig első osztályt kezdek, a mostani negyedikeseim az ötödik csapatom.
Emlékszik még a pályaválasztására? Miért választotta a pedagógusi pályát?
Édesanyám is, nagynéném is tanító néni volt, így aztán nem nagyon tudtam elképzelni, mi más is lehetnék.
Mi ennek a hivatásnak a szépsége, fő vonzereje?
Amikor kicsi gyerek voltam, azt éreztem, hogy a falunkban nagyon tisztelték a pedagógusokat, talán ez volt, amit először megkívántam édesanyámtól. Ma már ezt, – főleg egy ilyen nagy városban -, sokkal nehezebb elérni, azonban nagyon jó érzés, amikor régi tanítványokkal vagy szülőkkel találkozom és kedvesen köszönnek, örömmel beszélgetnek velem, szép szavakkal emlékeznek a régi időkre. Nagyon jó érzés, amikor a kis elsőseim még alig tudnak írni, de kis rajzaik mellé odaírják, hogy szeretnek. A negyedikeseim épp a múlt héten leptek meg. Elbújtak és amikor beléptem, előugrottak és egyszerre kiabálták, hogy; „Szeretünk Marika néni!” Sokáig sorolhatnám még a nagyszerű, felemelő és megható pillanatokat, amikor azt érzem, hogy, igen, ezért érdemes csinálni.
Mit tart a legnagyobb kihívásnak ebben a szakmában?
A legnagyobb kihívás számomra, hogy nagyon sokféle gyermeket és szülőt ismerünk meg pályánk során, és persze szeretnék mindenkinek megfelelni. Sokszor nagyon nehéz megértetni, elfogadtatni a szülőkkel, hogy amit mondunk, teszünk, a gyermekéért tesszük. Nem egyszerű, a nagyon sokféle, más-más közegből jövő, különböző családi háttérrel rendelkező gyermekekkel megértetni, hogy fogadják el egymást, – főleg, ha otthon nem ezt hallják -, és így nehéz belőlük közösséget építeni. Sok erőt, önuralmat kíván, hogy amikor bánatunk, bajunk van, akkor is mosolyogva menjünk be, és mindenben helyt álljunk.
Mit javasolna azoknak, akik még csak most kacérkodnak ezzel a pályával?
Nehéz, de szép hivatás, és szeretném kiemelni, hogy hivatás, hiszen ezt másképp nem lehet csinálni. Azonban talán nekünk pedagógusoknak, naponta több sikerélményben, elismerésben van részünk a gyerekek által, ami biztosítja a folyamatos feltöltődést. Nagyon örültem, amikor a lányom is ezt a hivatást választotta.
Ha pályakezdő lenne, újra ezt választaná?
Amikor nehézségeim voltak, elgondolkodtam, hogy mást kellene csinálnom, de nem tudtam magam elképzelni semmilyen más szerepben. Valószínű, hogy újra ezt választanám.
Ön szerint milyen a jó pedagógus?
Szerintem a jó pedagógus türelmes, kedves, szakmailag felkészült és jó problémamegoldó képességgel rendelkezik. Minden gyermeket elfogad, nem akarja őket különböző skatulyába szorítani. Támogatja őket, hogy mindenki megtalálja azt, amiben jó, amiben tehetséges. Mindig megtud újulni, lépést tart az egyre gyorsabban fejlődő világgal. Nem fél kísérletezni, újabb módszerekkel.
Emlékszik még olyan tanárra, aki nagy hatással volt önre?
Az általános iskolai és gimnáziumi magyar-történelem szakos tanáraim voltak rám nagy hatással, és a nagynéném, aki egyben az első osztályos tanító nénim is volt. Tőle tanultam meg írni, olvasni, és neki köszönhetem a könyvek és az olvasás szeretetét.
Szakmailag mire a legbüszkébb?
Bár a díjátadón a különböző versenyeredményeket sorolták fel, és természetesen büszke is vagyok rájuk, számomra mégsem ezek a legfontosabb sikereim. Persze fontosnak tartom, hogy megtanítsuk tanítványainknak az előírt tananyagot, mégis két felnőtt gyermek édesanyjaként tudom, hogy vannak ennél sokkal fontosabb dolgok, hisz ha szüksége lesz rá, akkor úgyis megtanulja tökéletesen. Nekem az a siker, amikor azt mondja egy édesanya, hogy a gyermeke szeret iskolába járni, szeret és tud is tanulni, jól érzi magát és az óvodás korában kialakult dadogása is elmúlt, később pedig az iskolai ünnepélyen is szerepet vállal. Szívesen emlékszem arra a kislányra, aki alig mert megszólalni, mégis később vette a bátorságot és jelentkezett az énekversenyre. Voltak és most is vannak olyan tanítványaim, akik a többiek előtt, akár 2-3 évig nem mertek sem olvasni, sem a kérdéseimre válaszolni. Türelemmel és szeretettel elértem, hogy nekibátorodjanak, kinyíljanak.
A szakmai pályafutása során fel tudna idézni egy felemelő pillanatot?
Azt gondolom, hogy a fentiekből nagyjából kiderül a szakmai hitvallásom is. Számomra fontos az elfogadás, hogy minden kezeim közé kerülő gyermeknek ugyanannyi támogatást és biztatást nyújtsak. A négy év alatt igyekszem terelgetni és segíteni őket abban, hogy rátaláljanak mi az, amiben erősek, ami jól megy nekik, és azon dolgozom, hogy olyan erős, alapot biztosítsak nekik, amire később bármit építhetnek, és ezáltal azzá válhatnak, amik szeretnének lenni.
