Nyolcadik helyet szerezte meg a hollandiai korfball Bajnokcsapatok Európa Kupája döntőjében a Szentendrei KHSE. A magyar gárdát négy dunakeszi korfballos is segítette. A tornán, amelyen Európa elitje lépett a pályára sikerült győzelmet is szerezni. A csapattal utazó szakember, Nagy Bandor beszámolója a helyszínről.

Fotó: Marco Spelten
A dunakeszi korfballos lányok – Fotó: Marco Spelten

Erős mezőny gyűlt össze a De Korf sportcsarnokban: a holland, a belga, a cseh, a német, az angol, a katalán, a portugál, a török és a magyar korfball bajnok találkozott egymással a 3 napos döntőn. A csapatokat két csoportba sorsolták, így a mieinknek a hollandok, a csehek, a katalánok és a törökök jutottak.

A kezdés minden képzeletet felülmúlt.

A holland bajnok TOP/Quoratio gárdája ellen 6-szor is vezettünk,

és még a második félidő elején is csak 2 góllal mentek jóval esélyesebb riválisaink. A magyar csapatnak remekül ment a dobás, és felszabadultan játszottunk. Nemhogy lebénított volna minket az, hogy a világ legjobbjai ellen játszunk, hanem éppen hogy feltüzelt. Mindenki remekül hozta magát, és bár a végére elfáradtunk, a 22:12-es végeredmény így is nagyszerű, hiszen az ellenfélnél világbajnokok, Európa-bajnokok játszanak.

A meccsen Horváth Kitti és Veres Juca egyaránt 2-2 gólt szerzett, Szamkó Lili és Szigeti Enikő pedig remek védekezéssel vette ki a részét a kiváló teljesítményből.

Amilyen jó volt az első meccs, olyan nyögvenyelősre sikerült a napon belüli második összecsapásunk. A cseh Brno gárdája ellen semmi nem jött össze. Ebben ludas volt a felforgatott felállás, de talán az is, hogy a hollandok elleni meccs túl sokat kivett fizikálisan és mentálisan a csapatból. Így egy szenvedős mérkőzésen 20:9-es vereséget szenvedtünk. Veres Juca 2, Szamkó Lili 1 gólig jutott.

Fotó - Marco Spelten,
Fehér 4-es mezben Horváth Kitti védekezik –  Fotó: Marco Spelten,

Másnapra sikerült rendbe tenni a dolgokat, átbeszélni a taktikát, és a csapat visszatért a sikeresebb felállásához, így majdnem meg tudtuk lepni Katalónia bajnokát, a CK Vallparadis Assesoriát. Az elején a katalánok vezettek, de szívós munkával visszakapaszkodtunk, sőt, a vezetést is átvettük. Persze ellenfelünk sem adta fel, így az utolsó percre döntetlennel fordultunk rá. Ekkor a katalánok egy közeli lány-góllal átvették a vezetést, és bár nekünk a másik oldalon ziccerünk és távoli lehetőségünk is volt, az egyenlítés már nem sikerült, és maradt a 14:13 oda. A meccsen Veres Juca 2, Horváth Kitti és Szamkó Lili 1-1 gólt szerzett.

Veres Juca korfra tör - Fotó: Marco Spelten
Veres Juca korfra tör – Fotó: Marco Spelten

Délután a csoport utolsó mérkőzése következett, a török Koaceli University ellen. A papírforma nekünk kedvezett, és az első félidő ennek megfelelően is alakult. 11:2-vel fordultunk, és minden simának tűnt. A talán kicsit korai cseréink, és ellenfelünk remek küzdeni tudása azonban izgalmas második félidőt eredményezett: a törökök szívós munkával visszakapaszkodtak 16:12-re, és támadhattak az újabb gólért, de

Szigeti Enikő remek védekezése is segített abban, hogy végül mi szerezzük az utolsó találatot, és 17:12-re behúzzuk a meccset, megszerezve a csoport 4. helyét.

Horváth Kitti 4, és 3, Szamkó Lili 1 góllal vette ki a részét a sikerből.

Az utolsó napi helyosztón a német bajnok KV Adler Rauxel volt az ellenfél. Az elején minden remekül indult, Horváth Kitti egyből megkezdte a gólgyártást, és 6:6-ig fej-fej mellett haladtunk a németekkel. Ekkor azonban egy sajnálatos sérülés (a német csapat egyik lánya nekifutott az állványnak, és orrcsont-törést szenvedett) kizökkentette fiatal csapatunkat a ritmusból, míg ellenfelünk új erőt talált abban, hogy sérült játékosáért küzdhetett, így a szünet utáni első 15 percben alaposan elhúztak. Volt már közte 10 is, amikor megint össze tudtuk szedni magunkat, és egy remek hajrával visszajöttünk 24:16-ra, megmutatva, hogy semmiképp nem adjuk fel, az utolsó sípszóig küzdünk a jobb eredményért. A mérkőzésen Veres Juca 5, Szigeti Enikő 2, Horváth Kitti 1 gólt szerzett.

A csehek elleni kezdőcsapat - Fotó: Marco Spelten
A németek elleni kezdőcsapat – Fotó: Marco Spelten

Így végül 8. helyet szereztünk a BEK-döntőn, ami számszerűen kicsit csalóka. Kifejezetten szoros meccseket játszottunk az előttünk rangsorolt csapatokkal, és ha egy picit hosszabb a cserepadunk, illetve ha a játékosaink picivel rutinosabbak, akkor 1-2 meglepetést is szerezhettünk volna. A szereplésünk így is általános elismerést váltott ki, hiszen ilyen fiatal csapattal meg tudtuk szorongatni a hollandokat, a katalánokat és a németeket is.

A tornát végül a hazai pályán játszó TOP/Quoratio nyerte, a döntőben pont ugyanúgy 10 góllal volt jobb a belga Boeckenbergnél, mint az első nap a mieinknél.

A tornán a női góldobó listán Veres Juca a 4. helyen végzett,

több világbajnokot is maga mögé utasítva, emellett kétszer választották a meccs legjobbjának.

Végeredmény:

  1. TOP/Quoratio (holland)
  2. Boeckenberg (belga)
  3. Trojans (angol)
  4. CK Vallparadis Assesoria (katalán)
  5. NC Benfica (portugál)
  6. Brno (cseh)
  7. KV Adler Rauxel (német)
  8. Szentendrei Kinizsi HSE (magyar)
  9. Koaceli University (török)
Előző cikkNyulat mentettek a rendőrök
Következő cikkÁbri Ferenc a bíróságon térne vissza a politikába