Pest megye közel negyven bányatavából kilenc – Dunavarsány, a délegyházi 2-es, 4-es és 6-os tavak, Dunaharaszti, Áporka, Kiskunlacháza és Pócsmegyer – területén engedélyezett a fürdés. A dunaharaszti és a budakalászi Omszki-tó egy részén jetskízni is lehet. A Dunán Dunabogdány, Göd-alsó, Göd-felső, valamint Ráckeve területén találhatók fürdőzésre kijelölt helyek.
Rendőrök bányatónál

Aki a tiltás ellenére fürdőzik, szabálysértést követ el és 5-150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. A helyszíni bírság összege ebben az esetben is 5-50 ezer forint közötti összeg. Szabálysértési bírságot a rendőrség, a közterület-felügyelők, a természetvédelmi őr és az önkormányzati természetvédelmi őr szabhat ki.

Fürdésnek számít az úszás mellett a játékcsónak, a vízibicikli, valamint a banánhajó vízen történő használata és az ezekről történő vízbe ugrálás is. 12 év alatti gyerekek csak felügyelet mellett fürödhetnek.

Rendőrök bányatónál1

A rendőrök felhívják a figyelmet, hogy ahol tiltott a fürdőzés, ott nincsenek kiépített mellékhelyiségek, öltözők és elegendő szemétgyűjtési lehetőség, továbbá az elsősegélynyújtás sem megoldott.

Dunapart, stran, strandolnak

A Dunán Dunabogdány, Göd-alsó, Göd-felső, valamint Ráckeve területén találhatók fürdőzésre kijelölt helyek. Aki a folyóban a fürdőzésre vonatkozó szabályokat nem tartja be, ugyanolyan jogkövetkezményekkel számolhat, mint a bányatavak esetében. A dunakeszi strand kálváriájáról itt olvashat.

Bűnmegelőzési ajánlások strandoláshoz:

  • ha lehetőség van rá, használják a csomagmegőrzőt és annak kulcsát tartsák magunknál;
  • az autóval érkezők ellenőrizzék, hogy a járművet bezárták-e és fontos, hogy semmilyen értéket ne hagyjanak szem előtt, még az utastérben és az ülés alá becsúsztatva sem;
  • lehetőleg ne vigyenek magunkkal nagy értékű ékszert, műszaki cikkeket;
  • ha mégis visznek ilyen tárgyakat, azokat zárható táskába tegyék és amíg fürdenek, mindig legyen, aki vigyáz rá a parton;
  • lehetőleg annyi pénzt vigyenek magunkkal, amennyit feltehetően aznap el fognak költeni.

A rendőrök azt kérik, hogy ezekre a szabályokra a gyermekek figyelmét is hívják fel! Fontos, hogy ők is ismerjék az ingyenesen hívható 107, illetve 112 központi segélyhívó telefonszámokat. Amennyiben rendőri intézkedésre okot adó esemény történik, akkor haladéktalanul értesítsék a rendőrséget.

Előző cikkLángosos emberek és emberes lángosok
Következő cikkElkápráztathatja a világot a magyar válogatott