Mint minden évszaknak, a nyárnak is megvannak a sajátos egészségügyi problémái, melyek nagyon meg tudják keseríteni a pihenésre szánt időt. Éppen ezért nem árt, ha a lehetséges problémákra előre megpróbálunk felkészülni. Dr. Nagy Róbert, Dunakeszi kedvelt gyermekorvosa a Post kérésére összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat.

Aktualitását tekintve talán a legfontosabb a hőség okozta folyadék- és elektrolithiány miatt kialakuló panaszok, illetve a napszúrás. 25 Celsius-fokos napi átlaghőmérséklet felett nagyon könnyen borul fel a szervezet folyadékháztartása. Kiemelten fontos ezért a megfelelő minőségű és mennyiségű folyadékbevitel. A környezeti hőmérséklettől függően a napi folyadékigény akár kétszeresére, háromszorosára is fokozódhat. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy

egy 20 kilogrammos gyermeknek is szüksége lehet 2-3 liter folyadékra.

Dr. Nagy Róbert, Dunakeszi kedvelt gyermekorvosa

Érdemes odafigyelni arra, hogy ennek legalább egy része (1/3) úgynevezett izotóniás jellegű folyadék legyen. Így nagyobb eséllyel kerülhetőek el a folyadékháztartás zavara miatt kialakuló idegrendszeri és testi tünetek (pl. ingerültség, fejfájás, fizikális gyengeség).

Számtalan helyről halljuk és olvassuk, hogy az extrém meleg órákban (jelenleg délelőtt 11:00 és délután 16:00) között ne tartózkodjunk 10-15 percnél hosszabban a közvetlen napsütésen, illetve óvjuk kalappal, sapkával, napernyővel gyermekeink fejét!

Ne menjünk betegen strandolni

Gyakorisági sorrendben a következőek az emésztőrendszeri panaszok (hányás, hasmenés). Ebben az időszakban sajnos mind az ételek, mind a természetes és mesterséges fürdővizek gyakori közvetítői az ilyen jellegű megbetegedéseknek. Az alapvető higiéniai rendszabályok betartását mindig kiemeljük. Emellett nagyon fontos, hogy a fürdővizek ne kerüljenek az emésztőrendszerünkbe (akár klórozott, akár természetes vízről beszélünk). Amennyiben betegség tüneteit észleljük magunkon (pl.: kötőhártya-gyulladás, hasmenés, hányás), legyünk tekintettel embertársainkra, és ne menjünk strandolni!

A mesterséges fürdővizek hátránya a fertőtlenítő szerek okozta bőrirritáció, melyet a fürdőzés gyakoribb megszakításával, illetve a fürdőzés utáni tusolással, továbbá bőrnyugtató krémek, balzsamok alkalmazásával mérsékelhetünk.

Mit vigyünk magunkkal az utazásnál?

Az utazó egészségügyi készlet tartalmát tekintve a következőkre hívjuk fel a figyelmet:

  • – mindenképpen tartalmazzon hasmenés elleni készítményt (többféle kiszerelés érhető el a gyógyszertárakban),
  • – szájon keresztül adható elektrolitpótló keveréket (ORS),
  • – probiotikumot,
  • – hányáscsillapítót (létezik szájon és végbélen keresztül használható verzió és néhányuk alkalmas allergiák, csípések kezelésére is, így egy gyógyszerben 3 problémára találhatunk megoldást),
  • – fülgyulladás kezelésére alkalmas vény nélkül kapható cseppet,
  • – láz- és fájdalomcsillapítót,
  • – bőrfertőtlenítőt,
  • – sebtapaszt,
  • – szúnyog- és kullancsirtót (spray, tapasz, karkötő, krém),
  • – kötőhártya-gyulladás kezelésére alkalmas vény nélkül kapható kenőcsöt,
  • – magas faktorszámú napvédő készítményt.

Mit tegyünk, ha mégis leég a bőr?

A napozás okozta leégés kockázatának mérséklésére rendkívül jó minőségű víz- és homokálló gyermeknaptejek is elérhetőek a patikákban és a drogériákban. Ezeket már a napozás megkezdése előtt fel kell vinni a testre, hiszen így tudják kifejteni a védő hatásukat. Amennyiben mégis napégés alakul ki, úgy e tünetek mérséklésére is van lehetőség a B5-vitamin-tartalmú termékekkel, illetve jól bevált természetes gyógymódokkal (tejföl, joghurt, aloe vera, stb.).

Csípések

Szót kell ejtenünk a kullancsok és a szúnyogok okozta csípésekről. A rendkívül meleg és párás levegő támogatja e vérszívók életét, ezért az utóbbi hetekben invázióról is beszélhetünk. Szúnyogcsípésre számtalan jól használható helyi készítmény érhető el (antihisztaminok és természetes kivonatok), de

amennyiben a csípés felülfertőződésének tüneteit észleljük, indokolt az orvosi vizsgálat.

A kullancsok okozta megbetegedések tekintetében az oltások fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni, de a rendszeres átvizsgálás a betegség (Lyme-betegség, encephalitis) tüneteire való éber odafigyelés segíthet időben diagnosztizálni a kórképeket.

Milyen étrend javasolt?

Ebben az időszakban is rendkívül fontos a kiegyensúlyozott, változatos, ám könnyű ételeket tartalmazó táplálkozás. Magától értetődő, hogy ebben az időszakban nagyobb mennyiségű gyümölcsöt, zöldséget fogyasztunk, intenzívebb napsugárzás éri a bőrünk felszínét, így a vitaminellátottságunk is optimálisabb. A tavaszi, nyári időszakban, amennyiben testünk huszonöt százalékát napfény éri, már 8-10 perces napon való tartózkodás biztosítja a D-vitamin-szükségletünket, így a D-vitamin-pótlás jelentősége csekélyebb, de ne feledkezzünk meg róla, hogy szeptembertől ismét vissza kell állni a pótlásra.

Előző cikkMinden, amit a dunakeszi strand vízminőségéről tudni kell
Következő cikkMegnéztük az árakat és a lehetőségeket a dunakeszi strandon