A Monopoly és a Risiko már a múlt, a Catan még belefér, de inkább a páros, kockamentes játékokat játsszák majd Dunakeszin. Egy különleges találkozót szerveznek, amelyben a társasjátékokról szól. Interjút kértünk a szervezőtől, Umführer Richárdtól.

Ez az első ilyen rendezvény lenne Dunakeszin, mert kockashow-ról már hallottunk?

Dunakeszin 1-2 éve volt már kísérlet hasonlóval, valamint sok évvel ezelőtt Budapesten kifejezetten felnőtteknek szerveztem ilyet, az Alkonyattól Pirkadatig társasjáték klub néven futott és az állatkert játszóházában tartottuk.

Melyek manapság a legnépszerűbb játékok? Monopoly, Scrabble, Risikó, Catan, vagy olyanok, amelyeket már nem ismerek? 

Alapvetően és ezt a több helyen is kihangsúlyozzuk, mai modern társasjátékokkal készülünk és azokkal foglalkozunk, ezeknek már sokkal alacsonyabb a szerencsefaktora, sőt az igazi gémerek, amikor tehetik a 0 szerencsefaktorú játékokkal élnek.

Ez mit jelent, lényegében “sakkoznak”?

A lényeg, hogy kizárjuk a szerencsefaktort, nem utáljuk a kockát, de legtöbbször nem ilyen játékokat játszunk. A jó, amikor a játék menete és eredménye a te döntéseiden múlik. Ezért a Monopoly, Risikó, Gazdálkodj okosan, stb már nem népszerű ezekben a körökben. A Catan már a modern játékok közé sorolandó és még mindig nagyon népszerű, idehaza kapható első modern játékok egyike volt. Ma már, főleg az összezártság miatt, sokan keresik a ketten is vagy csak ketten játszható játékokat: Patchwork, 7 csoda párbaj, Azul, Kingdomino, de egyre népszerűbbek az úgynevezett kooperatív játékok, ahol a játékosok nem egymás ellen játszanak, hanem közösen küzdenek egy közös célért, és magát a játékot kell legyőzni, ilyen az itthon is népszerű 2008-as kiadású Pandemic társasjáték (világszerte több mint 5 millió példányt adtak el belőle), amiben több területen összefogva küzdünk a világot megtámadó szinte megállíthatatlanul támadó vírusok ellen.

Akkor a nagyszülők játékait már a múlté?

Lesznek kockás játékok és olyanok is, amelyeket akár öten is játszhatnak majd, inkább az irányról beszéltem.

Van ebben valami verseny is? A Risikónál (25 éve szívesen játszottam) el tudtam képzelni.

Nálunk nincs verseny, de ha kialakul egy stabil kör és lesznek támogatóink, akkor nem lehetetlen, hogy meghirdetünk majd ilyeneket is. A Catanból és sok más játékból vannak nemzeti és nemzetközi versenyek is.

Miért pont Dunakeszi, vagy inkább úgy kérdem, eddig miért nem Dunakeszi?

5 éve költöztem Dunakeszire, de több rokonom is itt nőtt fel, ezért jól ismertem a várost. 5 gyermekem van, 5 éves kortól 16 éves korig bezárólag. Nem meglepő módon nagyon szeretnek játszani, bár nagyobb kamaszokat nehezebb már bevonni, de remélem később majd újra megszeretik.

Mikor lett ellensége a kockának?

18-20 éve egy nyaralás során nagy élmény volt megismerkedni a modern játékokkal, ahol nem kockadobásokkal haladunk körbe-körbe, hanem a saját döntéseimen, ügyességemen múlott a játék kimenetele. Utána elkezdtem keresni a hasonló érdeklődésű embereket. 2005-ben létrejött a MATE (Magyar Társasjátékos Egyesület is), aminek kezdeteinél én is ott voltam. Utána sorra jöttek a gyerekek és háttérbe szorult ez a hobbi, de fél éve újra beleszerettem.

Miért?

A társasjáték olyan mint az élet, csak sokkal igazságosabb verzióban. Nem érthetsz mindenhez, nem vehetsz meg mindent, vagyis szűkösek az erőforrásaid és a döntési lehetőségeid és ebből kell kihoznod a legtöbbet. Csak a játékban mindenki egyenlő, ugyanazzal a készlettel indulunk neki. Legjobb, mindenki által ismert példa a sakk: 16 figurád van egy 8×8-as táblán, pont mint az ellenfelednek, mindegy ki vagy és honnan jöttél, csak az számít akkor és ott teszel. Ezt adja a modern társasjáték is, ismerd fel a helyzetet, alkalmazkodj, hozz döntéseket, cselekedj és hozd ki a legtöbbet adott szituációból. Közben “utazhatsz” más korokba és világokba, lehetsz hadvezér, gyártulajdonos, kis erdei állatka, ornitológus, hajótörött bárki és bármi.

Melyik a kedvenc játéka?

Nehéz megmondani melyik a kedvenc játék, utóbbi időben nagyon megtetszettek a könnyedebb játékok. közül az Unmatched sorozat, ahol különböző hősök bőrébe bújva küzdhetünk meg egymással (Piroska Sherclock Holmes ellen, vagy a Láthatatlan ember Drakula ellen). A komolyabbak közül “Messina 1347” most az egyik kedvenc, ahol Messinában a pesti járvány idején élő nemesek vagyunk és embereket kell kimenekítenünk a városból, közben felszámolni a járványt. Gyerekek egyik a kedvence a “Nem én voltam”, ahol kitartóan kell tagadnunk, hogy a mi kis háziállatunk piszkított oda szőnyegre.

Hogyan kezeljük azt a helyzetet, ha egy ilyen páros versenynél, mert számomra versenynek tűnik, veszít valaki?

Több gyerek is nehezen viseli ha veszít, ezen kitartó munkával és gyakorlással lehet változtatni, megmutatva a közös játék egyéb szépségeit, de ott vannak a kooperatív játékok is, ahol mindenki együtt van és közösen egymás segítve nyerhetnek. Ezért is szeretik pl. a “Dínó mentőakciót” ahol közösen kell dínókat kimenekíteni a kitörő vulkánok lávafolyama közül.

A játékshow-t február 26-ra tervezik. Külön Facebook-oldalt is létrehoztak számára. Ami még fontos, belépő nincs, de a kisebb adományoknak örülnek.

Előző cikkMa se rutinból menjen a vonathoz, persze, hogy változás van a menetrendben
Következő cikkMásodik helyen, Dunakeszin tavaly 650 ingatlant adtak el