Kun Gábor lett a Budapest Honvéd új ügyvezető igazgatója. Mindez azért is érdekes mert a 2012-es idényben a Dunakeszi Kinizsi futsalcsapatát erősítette. Gólkirály lett és válogatott játékos. A klub honlapja készített vele interjút, ebből idézünk.

dunakeszifutsal.hu felvétele

Több csapatban futsaloztam, és végül, ha nagy pályán nem is, itt sikerült elérni a válogatottságig, amire nagyon büszke vagyok. Az elmúlt 20 évben végigjártam a ranglétrát, ezért ismerem a játékosok gondolkodását és az öltözők világát belülről, edzettem én is keményen, voltam sérült is – eleveníti fel a sportolói emlékeit a Honvéd új ügyvezetője az interjúban. Beszél arról is, hogy az elmúlt 6-7 évben már a civil karrierjét is építette, számottevő menedzseri és vezetői tapasztalattal lett gazdagabb.

Kun Gábort természetesen kérdezik a Honvédról is, ahol egyébként nagy pályázott. Példaképei között van Puskás Öcsi, hatalmas élmény volt még utánpótlás játékosként belépni a Bozsik stadion öltözőjébe és szívesen gondol az edzőtáborokra is.

Mostani szerepéről úgy fogalmaz: Egy futballszerető embernek a Honvéd megkerülhetetlen, és azt gondolom erőn felül teljesített a csapat, elég ha csak az 2016–2017- s bajnoki győzelemre gondolok, de az elmúlt két évben megszerzett 4. hely is nagyon szép eredmény. Egy klubnál nagyon fontos a kémia a szurkolók, a csapat, a szakmai stáb, valamint a klubvezetés között. Azért fogok dolgozni, hogy a jövőben ez a kémia meglegyen, mert sok esetben ez az alapja a sikernek.

Végül szó esik arról is, hogy azt szeretné, ha a Honvéd meghatározó csapata lenne a magyar bajnokságnak. Valamint, ha 6-7 Honvéd-játékos alkotná a válogatott gerincét. Erre szerinte a mostani utánpótlás sikerek minden alapot megadnak.

Előző cikkBéke és megbocsájtás – Újraszentelték a Szent Imre templomot
Következő cikkBudapestre jár dolgozni? Érinteni fogja a változás