A dunakeszi rendőrök nem nyomoznak Varga Zoltán Péter autójának állítólagos megrongálás miatt. Erről értesítette a hatóság a Postot. Még júniusban, a Jobbik azóta önkormányzati képviselőjévé vált politikusa országos sajtótájékoztatón számolt be autója benzinvezetékének megfúrásáról, majd arra célzott, hogy mindez összefüggésben lehet közéleti aktivitásával.

Jobbik és a benzin

A megkeresésben foglalt bűncselekmény miatt Varga Zoltán Péter és más személy vagy párt, nem tettek feljelentést hatóságunknál – írta a dunakeszi rendőrség a Dunakeszi Postnak miután arról érdeklődtünk, hogy folyik-e nyomozás a jobbikos politikus autójának megrongálása ügyében. Azt is kérdeztük a hatóságtól, hogy, ha feljelentés nem is történt, akkor bármilyen, az ügyhöz kapcsolódó panasz miatt vizsgálódnak-e. Erre is nemleges választ kaptunk és egyben megerősítették, hogy korábban sem folytattak ilyen eljárást.

Az akkori sajtótájékoztatón részt vett Volner János, a Jobbik alelnöke is. Ő akkor kész tényként kezelte, hogy “a visszaélések leleplezőit megfélemlítik, sőt még attól sem riadnak vissza, hogy gépkocsik üzemanyag-vezetékét megfúrják”. Ezek az állítások azonban nem igazolódtak be. Legalábbis a feljelentés elmaradt. UPDATE: Közben a Jobbik helyreigazítási kérelemmel fordult szerkesztőségünkhöz. Azt mondják, hogy az ügyészségen tettek feljelentést, akik nyomoztak is az ügyben. Más kérdés, hogy felfüggesztették az eljárást, mert nem találtak senkit, aki elkövethette volna a bejelentett esetet. Kértük, hogy szerkesztőségünknek küldjék el az erre vonatkozó dokumentumokat, de erre nem voltak hajlandók.

A Facebookon egyébként többen tudni vélnek hasonló, de a politikához egyáltalán nem kapcsolódó  esetekről. Legalábbis az egyik zárt csoportban jelentek meg már olyan fotók, amelyek hasonló benzinlopást mutatnak a lakótelepeken. Amikor a rendőröket kérdeztük, akkor azt mondták, hogy jelenleg nem nyomoznak ilyen ügyben.

 

 

Előző cikkA többség meghallgatta a jobbikos javaslatát
Következő cikkKrisztián ámokfutott egy fóti autószerelő telephelyén