Kétévente rendezik meg a legnagyobb presztízsű szakácsversenyként aposztrofált Bocuse d’Or világdöntőjét Lyonban, a névadó Paul Bocuse séf szülővárosában. A pár nappal ezelőtt lezajlott világdöntőn a magyar csapat élén a két Michelin-csillagos Stand Étterem sous chefje, a gödi Dalnoki Bence állt. A magyar Bocuse csapat kétnapos csúcskategóriás teljesítményét harmadik helyezéssel értékelte a zsűri. Dalnoki Bence épp Gödre készülődve adott interjút eddigi pályájáról, a pár nappal ezelőtti hatalmas sikerről.

A Gödi hirnöknek adott interjúban elárulta, hogy a lyoni felkészülés 5 hónapig tartott, de ő a magyar döntőtől számolja a felkészülést. “A 2021-es Bocuse d’Or magyar versenyen a győztes tálam egyik eleme, a céklaköret vérfrissítést kapott ízben is és design-ban is, egy továbbfejlesztett változatot hoztunk most létre. Amikor megkaptuk a feladatot, 1-2 napig tartott a sokkélmény a versenyfeladatok miatt. Az ördöghalfogásnál nem éreztünk óriási kihívást, hiszen a hústál most egy halétel elkészítése volt.  A gyerekmenü kitalálása viszont óriási ötletbörzével indult. Mindenki hozta a saját ötletét, amiket leírtunk. A legnehezebb része annak az eldöntése volt, hogy milyen irányba induljunk el.”

A Dunakeszi kötődésről és a kulisszatitkokról készült interjút ITT olvashatja el.

Előző cikkVeszélyes széllökések Dunakeszi térségében is
Következő cikkUtánajártunk, miért nem működik a tanuszoda szaunája