Ahogy arról tegnap beszámoltunk, átadták a sokak által várt Dunakeszi Diáknegyedet. A több épületből álló komplexumban összesen 1520 diák tanulhat majd, ahol többek között két sportcsarnok, két sportpálya és egy uszoda is helyet kapott. Itt működhet szeptembertől a IV. Béla Király Gimnázium és a VSZC Lányi Ferenc Technikum és Szakképző Iskola. A 2024/25-ös köznevelési és szakképzési tanévet Dunakeszin nyitotta meg ünnepélyes keretek között Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter, Tuzson Bence igazságügyi miniszter és Rétvári Bence, a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára.
Az ünnepséget az M5 csatorna is közvetítette, amelynek kezdetén levetítették a város értékeit, történetét bemutató kisfilmet, amelyben Dióssi Csaba polgármester ismertette a Dunakeszi Diáknegyed építését, az ország legnagyobb oktatási centrumát, amely a legkorszerűbb eszközökkel, tantermekkel, tanműhellyel, sportpályákkal, uszodával, közösségi tereivel a két középiskolának otthont adó komplexumban európai színvonalú feltételeket biztosít 1500 diák és pedagógusaik számára.
Az 1028. magyar tanév kezdődik meg
Hankó Balázs kiemelte: az elmúlt években megújult szakképzés ma már hivatást biztosít, ami pedig tudást, ismeretet és identitást ad. „Célunk, hogy a megújult szakképzés, a magyar modell a teljes Kárpát-medence magyarságát szolgálja” – jelentette ki.
A miniszter egyebek mellett szólt arról, hogy három év alatt megduplázódott a szakképzésből felsőoktatásba felvettek létszáma, a tudás és ismeret kulcsát jelentő duális képzéshez a 21. századi szakképző intézményfejlesztési programmal tanulást inspiráló környezetet kívánnak biztosítani. Beszédében kitért arra, hogy a szakképzésben résztvevők számára meghirdetett olimpián a magyar fiatalok kimagasló eredményekkel büszkélkedhetnek.
Rétvári Bence azt mondta, a kormány célja, hogy a magyar diákok egy nagyon kemény nemzetközi versenyben is világszínvonalúak legyenek. Az idei év eseményei közül kiemelte, hogy a tudományos diákolimpiákon a magyar diákok összességében eddig 32 érmet szereztek. A PISA-mérések eredményei kapcsán ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy az elsők között alig 1-2 európai országot találni. Olyan diákokat kell képezni az iskolarendszerben Magyarországon, akik 20 év múlva megállják a helyüket – idézte az államtitkár Klebelsberg Kunót, rámutatva, hogy a következő 20 évben nagyon kemény verseny lesz.
Az államtitkár beszélt az iskolai mobiltelefon-használatról is, aminek kapcsán úgy fogalmazott, hogy többféle nemzetközi kutatás is azt jelezte, hogy a korlátlan iskolai mobiltelefon-használat rontja a diákok teljesítményét. Felidézte, hogy tanároknak és az iskolaigazgatóknak mintegy másfél évvel ezelőtt kiküldött kérdésre az volt a válasz, hogy a mobiltelefon korlátok nélküli használata nehezíti a tanárok munkáját és eltereli a diákok figyelmét. Ezért döntött úgy a kormány, hogy az idei évtől akkor lehet mobiltelefont használni, amikor az az oktatást segíti.
A cél, hogy ne csak a legnagyobb, legmodernebb oktatási központ legyen itt, de a legjobb iskolák is itt legyenek, a Dunakeszi Diáknegyedben
Tuzson Bence igazságügyi miniszter, a térség országgyűlési képviselője elmondta, hogy a tanévnyitónak is helyet adó, most átadott Dunakeszi Diáknegyedet a diákoknak és a tanároknak kell élettel megtölteniük, és jó hírét megalapozniuk, ami mindig nehéz feladat egy új iskola esetében. “Aki iskolát épít, a jövőt építi” – emlékeztetett a miniszter.
Parragh László, az MKIK elnöke arra emlékeztetett, hogy a különböző oktatási szintek összehangolása, együttműködése és a közös értékteremtés meghatározó egy ország szempontjából. Hangsúlyozta: sikeres gazdaság nem lehet sikeres oktatás nélkül. „Az oktatás adja az alapját annak az emberi erőforrásnak, ami nélkül egy gazdaság nem tud működni” – fogalmazott. Szólt arról is, hogy elengedhetetlennek tartják a szakképzés esetében a vállalkozói létre való felkészítést.
Dunakeszi Diákkórus előadásaA Nemzeti Tanévnyitón a Dunakeszi Diákkórus előadása
Közzétette: Dunakeszi Post – 2024. augusztus 31., szombat
A nemzeti tanévnyitó felemelő élménye volt a Dunakeszi dala megszóltatása a Dunakeszi Diákkórus nívós előadásában és a Farkas Ferenc AMI zongoristájának előadása és néptáncosainak vérpezsdítő produkciója.