Januárban pedig 7 nap alatt több bérletet vásároltak a MÁV-alkalmazás segítségével, mint egész decemberben, vagyis jól láthatóan rohamosan nő az app népszerűsége. Legtöbben a szobi vonalra vettek legtöbben menetjegyet az alkalmazás segítségével.

Tavaly közel 4,6 millió darab belföldi vasúti menetjegyet, bérletet és felárat vásároltak az utasok a MÁV-alkalmazáson keresztül. Jellemző az applikáció népszerűségének növekedésére, hogy míg tavaly januárban 4,2 százalék volt a MÁV-app aránya az eladott jegyek számából, addig decemberre ez 9,5 százalékra, azaz több mint a duplájára nőtt egy év alatt. Január első hetében is jelentős növekedés látható: idén 7 nap alatt már több mint 108 ezer darab jegyet vásároltak a MÁV-app-ban, míg 2019 első 7 napjában ez a szám kicsivel 42 ezer alatt volt, ami több mint két és félszeres növekedés.

Az app segítségével menetjegyet a legtöbben a szobi  vasútvonalon váltottak és vasúti bérletet is szintén a főváros elővárosi vonalain váltottak a legtöbben:

az élen a Budapest és Vác közötti utazás végzett; a második a Kelenföld és Érd alsó közötti, a harmadik pedig a Nyugati pályaudvar és Dunakeszi-Gyártelep közötti utazás lett.

A tervek szerint hamarosan nem kell majd külön regisztráció az internetes jegyvásárlási felülethez és a MÁV-applikációhoz – ezeket egységesíti a vasúttársaság, valamint tovább fejlődnek az alkalmazáson belüli utastájékoztatási funkciók is.

Előző cikkHajnaltól nagyon jegesek lesznek az utak Dunakeszin is
Következő cikkÉletet mentett egy autós Dunakeszinél – videó