A Dunakeszi Diófa Nagycsaládosok Egyesülete is csatlakozott a cipősdoboz-akcióhoz. A karácsonyi adományokat becsomagolva, feliratozva (fiú, lány, életkor) december 15-ig várják klubházukba, Szent István utca 19., a volt házasságkötő mögött.

A nagycsaládosok ezt kérik, hogy aki teheti, fiúnak, lánynak töltsön meg ajándékkal, játékkal, tartós édességgel, írószerekkel, bármi kedvességgel egy cipősdobozt.

80 gyermek karácsonyát tették szebbé 2020-ban a dunakeszi családok azzal, hogy már megunt vagy kinőtt játékokkal dobozokat, csomagokat töltöttek meg. A Dunakeszi Óvodai és Humán Szolgáltató Központ (DÓHSZK) munkatársai Szabó József egyházügyi tanácsnok szervezésével idén is várják az új vagy újszerű játék- és könyvfelajánlásokat, finomságokat, édességeket, hogy a meglepetés örömét a nehezebb körülmények között élők is átélhessék. A szervezet pénzadományokat is szívesen fogad, amelyből a rászorulóknak személyre szabottan tudnak ajándékokat vásárolni. Cégek, vállalkozások jelentkezését is várják, velük lesz még teljesebb az összefogás.

A dobozok és csomagok leadhatók a Casalgrande téri adventi vásárban, az adománygyűjtő faházban, de nyitvatartási időben a DÓHSZK Bajcsy-Zsilinszky úti telephelyén (Dunakeszi, Bajcsy-Zsilinszky u. 32.) vagy a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálatán (Fő út 25.) is átveszik a kollégák.

A Természetesen Dunakesziért Egyesület ma 50 csomagot adott át a DÓHSZK-nak.

Az egyesület 2 éve alakult, jellemzően vállalkozók, tanárok alapították. Terveik szerint jövő januárban megrendeznék a vállalkozók bálját, üzleti fórumokban is gondolkodnak, de további jótékonysági programokat, akciókat is terveznek.

Előző cikkFizettek, hogy egymást üthessék, az önkormányzat két munkatársa fontos ügy miatt lépett ringbe
Következő cikkMár nem parkolhatnak korlátlanul az autók a nagyállomásnál a kormányablak miatt