Gellért András újságíró úgy érezte, muszáj megosztania édesapja történetét, hátha ezzel másokat is megment. Mi pedig legkevésbé sem szeretnénk akadálya lenni ennek. Gellért András írását olvashatják.
Anyám, hogy finoman fogalmazzak, erős késztetést és elképesztő tehetséget mutat a dolgok dramatizálására, ami konkrétan azt jelenti, képes a bolhából is elefántot csinálni. Ha megszólal a telefon, már előre félek, vajon milyen dráma történt már megint.
Mivel egy ideje azt érzékelem, az olvasók elfáradtak, elfásultak, immár nem a közélet fonákságairól, abszurditásairól, hanem a direkt, kézzelfogható, hétköznapi eseményekről szeretnek olvasni, naplószerű privát történetekről, még akkor is, ha azok olykor ásítóan unalmasak, ezért megosztom, mi történt ma délután Dunakeszin, hátha ezzel másokat is megmenthetek.
Apám, annak ellenére, hogy jó húsz évet letagadhatna a nyolcvanháromból, tehát meglepően fiatalos, fitt, két napja mégis lerobbant, fájt a dereka, alig bírt lábra állni. Csak vonszolta magát a kertben, képtelen volt kapirgálni a bokroknál, gereblyézni, nem tudott locsolni, a növények a maguk csendes, visszafogott módján zokogtak a szomjúságtól, igazi dráma, ember jajgat, növények szintén, aztán anyám is, hogy most mi lesz, jön a világvége.
A drámai helyzetek azonban előhozzák az életösztönt, ami anyámnál is működni kezdett. Eszébe jutott, hogy Dunakeszin van egy természetgyógyász-csontkovács, aki sok évvel korábban már csodát tett, ezért elvitte apámat hozzá. Lassan vánszorogtak ugyan, de a hőhullám és a fájdalom ellenére szerencsére élve eljutottak a rendelőbe, ahol a mester, maga is érzékelve a vészhelyzetet, készségesen és azonnal fogadta őket. Apám némi segítséggel felfeküdt a masszázságyra, majd egy óra elteltével már azon gondolkodott, hogy indulni fog egy szenior-futóversenyen.
Farkas József megszüntette az idegbecsípődést, így most mindenki boldog: leginkább apám, természetesen az anyám, nem utolsósorban pedig a növények, mert végre kapnak vizet, hiszen egy gyógyult amatőr kertész önfeledten, fájdalommentesen tud locsolni.
Nagy köszönet Farkas Józsefnek. Szóval happy end.
Gellért András újságíró
