A dunakeszi konzervgyár történetének és az ott dolgozó generációknak állított emléktáblát a Tóth Mariska Hagyományőrző Alapítvány az egykori gyár irodaépületénél. Az ünnepségen felidézték annak az 1917-ben alapított üzemnek a történetét, amely évtizedeken át meghatározó szerepet töltött be a város életében, és nemzetközi hírnevet is szerzett Dunakeszinek.

Az ünnepség résztvevőit Horváthné Szentléleki Katalin, az alapítvány kuratóriumi elnöke köszöntötte. A 2005-ben létrejött szervezet elsődleges célja, hogy emléktáblákkal őrizze meg a település történelmében kiemelkedő jelentőségű személyek, épületek és helyszínek emlékét.

Mint elhangzott, a konzervgyár a város múltjának fontos része. A magasba nyúló, csíkos gyárkémény és az épületegyüttes ma is őrzi az egykori üzem sikereinek és nehézségeinek emlékét. A gyár fejlődésében meghatározó szerepet játszott a főváros közelsége, a kedvező vasúti összeköttetés, valamint a környék termőföldjein megtermelt zöldségek és gyümölcsök feldolgozásának lehetősége.

Nyolcvannégy év a város történetéből

A gyár történetét dr. Kerekes Dóra, a Dunakeszi Helytörténeti Gyűjtemény és Könyvtár vezetője idézte fel. Előadásában hangsúlyozta, hogy az üzem története nem csupán egy ipari létesítmény múltja, hanem Dunakeszi és az itt élő családok története is.

A konzervgyár 1917-ben kezdte meg működését. Kezdetben mustár- és ecetgyártással foglalkozott, később azonban a környéken termesztett zöldségek és gyümölcsök feldolgozása is a tevékenységei közé került. Az üzem ezzel a helyi gazdálkodók számára is biztos felvevőpiacot teremtett.

A gyár a két világháború közötti időszak gazdasági nehézségei ellenére is fejlődni tudott. Történetének egyik jelentős állomása 1935 volt, amikor megkezdődött a C-vitaminban gazdag Vitapric gyártása. A termék Szent-Györgyi Albert szabadalmához kapcsolódott, és külföldön is ismertté vált: a beszámoló szerint az angol és a német haditengerészet is vásárolt belőle.

Az üzem egy időre külföldi tulajdonba, majd hadijóvátételbe került, később a magyar állam  működtette. Az 1970-es évekre Dunakeszi egyik kiemelten fontos munkahelyévé vált. 1977-ben, a várossá nyilvánítás évében 1265-en dolgoztak a itt.

A konzervgyár évtizedeken át a helyi mindennapok meghatározó része volt. A műszakváltások, a teherautók forgalma, valamint a feldolgozott paradicsom és gyümölcs illata hozzátartozott a környék életéhez. Generációk nőttek fel úgy, hogy családtagjaik a gyárban dolgoztak, vagy maguk is ott találtak munkát. A termelés 2001-ben, 84 év után szűnt meg.

Az emléktábla a következő generációknak is szól

Dr. Kerekes Dóra arra hívta fel a figyelmet, hogy az üzem bezárása óta felnőtt egy olyan nemzedék, amely már soha nem láthatta működés közben a konzervgyárat. Az idő múlásával egyre kevesebben lesznek azok, akik személyes emlékek alapján tudják felidézni, milyen volt egy műszak, melyik kapun jártak be a dolgozók, vagy milyen illat lengte be a gyár környékét a nyári hónapokban.

Az emléktábla ezért nem pusztán a múlt megjelölését szolgálja, hanem arra is lehetőséget teremt, hogy a helyiek továbbadják történeteiket a fiatalabb generációknak. Ahogy az előadásban elhangzott: nem azért van szükség a táblára, mert néhány mondatban össze lehet foglalni 84 év emlékét, hanem azért, hogy megállítsa az arra járókat, és kérdéseket ébresszen bennük arról, mi állt egykor ezen a helyen.

Egykori dolgozók idézték fel az emlékeket

Az emléktáblát Kliment Géza, a konzervgyár egykori gépésze leplezte le. Az eseményen részt vett a 103 éves Gabi néni is, aki 39 éven át dolgozott az üzemben – ez volt az első és egyetlen munkahelye. Rövid megszólalásában jókívánságait osztotta meg a jelenlévőkkel, és egykori vezetőjéről is elismerően beszélt.

Kliment Géza a gyári munkásévek mellett a Munkástanácsban végzett tevékenységéről is megemlékezett. Felidézte azokat az időszakokat, amikor a dolgozók érdekeinek képviseletében a gyár vezetésével is szembe kellett szállniuk.

Szabó József önkormányzati képviselő személyes emlékeket is megosztott a résztvevőkkel. Édesanyja ugyanis a konzervgyárban dolgozott, így gyermekkorának első éveit a gyár bölcsődéjében töltötte. Később, 14 évesen nyári gyakorlatra is az üzembe került.

Az emléktábla avatásával a Tóth Mariska Hagyományőrző Alapítvány a város ipari múltjának egy meghatározó fejezetét tette láthatóvá a következő generációk számára. A konzervgyár már nem működik, története azonban továbbra is szorosan összefonódik Dunakeszi fejlődésével és az itt élők személyes emlékeivel.

Fotók: A képeket Vörös István készítette, felhasználásuk engedélyköteles

Előző cikkEmelkedhet a Duna vízszintje, a 30 centimétert is meghaladhatja