Különleges zenei estére várják a közönséget szeptember 26-án, szombaton a Dunakeszi VOKE József Attila Művelődési Központban. A színpadon két különleges hangulatú zenekar, a Hot Jazz Band és A Nyughatatlan lép fel.

A Hot Jazz Band 2025-ben ünnepelte fennállásának 40. évfordulóját. A zenekar elsősorban a korai jazz, valamint a két világháború közötti magyar könnyűzene világát idézi meg. Repertoárjukban többek között Karády Katalin, Kabos Gyula, Jávor Pál és Latabár Kálmán filmjeinek ismert dallamai is helyet kapnak. A zenekar nemzetközi szinten is komoly sikereket ért el: az 1990-es évek második felében négy nemzetközi versenyt nyertek Franciaországban, a St. Raphael-i Nemzetközi New Orleans Jazz Versenyen pedig 54 zenekar közül szerezték meg az első helyet. Az Egyesült Államokban is több alkalommal felléptek, a kaliforniai Sacramentóban rendezett nemzetközi jazzfesztiválon pedig kétszer is a fesztivál legnépszerűbb zenekarának választották őket. A Hot Jazz Band kétszer kapott eMeRTon-díjat, emellett Líra-díjban, Louis Armstrong Emlékdíjban és Ezüst Életfa díjban is részesült, 2015-ben Kossuth-díjat kapott.

Az este másik fellépője A Nyughatatlan, amelynek zenéjében az autentikus amerikai country és a rockabilly találkozik. A 2010-ben Debrecenben alakult zenekar saját dalaival és Johnny Cash feldolgozásaival rendszeresen lép színpadra. Az elmúlt 16 évben hét lemezt készítettek, kilenc országban koncerteztek. A zenekar 2022-ben három díjjal tért haza az Egyesült Államokból, a Texas Sounds Country Music Awards fesztiválról, köztük az Év zenekara elismeréssel. Hetedik, magyar nyelvű albumukat Fonogram díjra is jelölték.

A két zenekar fellépése így két különböző, mégis egymáshoz jól illeszkedő zenei világot kínál: a klasszikus magyar jazz és a régi idők slágerei mellett az amerikai country és a rockabilly hangulata is megelevenedik Dunakeszin.

Időpont: 2026. szeptember 26., szombat, 19:00
Helyszín: Dunakeszi VOKE József Attila Művelődési Központ
Jegyár: elővételben 4 900 Ft, a koncert napján 6 500 Ft

Előző cikkIsmét Pest megyei bajnok a dunakeszi U18-as sakkcsapat