Már csak egy nap, és kezdődik a Dunakeszi Feszt a repülőtéren. A szervezők a koncertek és a programok mellett a közlekedéssel, a beléptetéssel és a fizetéssel kapcsolatban is több fontos információt tettek közzé. Hatalmas érdeklődés övezi az idei Dunakeszi Fesztet, különösen a pénteki nap iránt nagy az érdeklődés. A szervezők ezért arra kérik a látogatókat, hogy ne hagyják az érkezést az utolsó pillanatra, hanem időben érkezzenek a Dunakeszi Repülőtérre. Mutatjuk, mire érdemes figyelni indulás előtt.
A fesztivál pénteken és szombaton várja a látogatókat a Dunakeszi Repülőtéren. Pénteken este Bréda Bia, Curtis és Desh lép színpadra, szombaton pedig Demjén Ferenc és a TNT lesznek a főbb fellépők. Péntek este 11 órától pedig a Keszi Klub külön house bulival várja az érdeklődőket a sátrukban.
A nagy érdeklődés miatt érdemes időben elindulni, és már otthon ellenőrizni, hogy minden szükséges dokumentum és belépéshez szükséges információ rendelkezésre áll-e.
Külön szabályok vonatkoznak a 18 év alattiakra
A szervezők felhívják a figyelmet arra, hogy a kiskorúak és fiatalkorúak belépésére speciális szabályok vonatkoznak. A 16 év alattiak a koncerteket kizárólag szülővel, gyámmal, illetve a szülő vagy gyám által meghatalmazott nagykorú kísérővel látogathatják. Utóbbi esetben kizárólag a szervezők által biztosított, előzetesen hiánytalanul kitöltött szülői meghatalmazást fogadják el.
A 16 és 18 év közötti vendégek kísérő nélkül is részt vehetnek a koncerteken, de ehhez előzetesen kitöltött szülői vagy gyámi nyilatkozat szükséges. A beléptetésnél szintén csak a szervezők által biztosított, hiánytalanul kitöltött nyilatkozatot fogadják el. Fontos, hogy aki előre megváltotta a jegyét, de 18 év alatti és nincs nála érvényes szülői nyilatkozat, azt a rendezvény területére nem tudják beengedni, és a jegy árát sem térítik vissza. Saját gyermek esetén a szülőnek a gyermek személyi igazolványát is magánál kell tartania.
23:45 után a rendezvény területén csak 18 éven felüliek tartózkodhatnak. Kivételt jelentenek azok a 16–18 év közötti vendégek, akik szülőjükkel vagy gyámjukkal érkeznek: ők 23:45 után is beléphetnek és a fesztivál területén maradhatnak a szülő vagy gyám kíséretében.
Szombaton napközben ingyenes a fesztivál
Jó hír azoknak is, akik elsősorban a családi és napközbeni programok miatt látogatnának ki: szombaton 10 és 16 óra között a napközbeni programokra ingyenes a belépés.
A színpadon:
11:00 – Alma Együttes
12:00 – Szupersztár Mazsorett és Tánc Egyesület
12:20 – Et Vie Danse Táncegyüttes
12:45 – Mustang SE
14:00 – Brandnyúl
16 óra után azonban már csak az adott napra érvényes karszalaggal lehet a területen tartózkodni, amelyet a biztonsági szolgálat ellenőriz.
Így működik a fizetés a fesztiválon
A vendéglátóegységekben kizárólag bankkártyával vagy HelloPay kártyával lehet fizetni. Aki készpénzzel érkezik, az a rendezvény területén található két HelloPay pont egyikén válthatja azt HelloPay kártyára. A fel nem használt összeget a fesztivál végén ugyanitt vissza is lehet váltani készpénzre. Fontos kivétel a vidámpark: ott kizárólag készpénzes fizetésre van lehetőség.
Hol lehet bejutni és merre lehet távozni?
A fesztivál bejárata a repülőtér szélén húzódó földútra került. A rendezvény területét a bejárat, illetve a nagyparkoló irányába lehet majd elhagyni. A helyszínen kihelyezett térképek is segítik majd a tájékozódást.
Autóval érkezőknek: egyirányú forgalom és füves parkoló
A fesztivál irányába az autós forgalmat egyirányúsítják a Repülőtéri út és az Alagimajori út kereszteződésétől egészen a repülőtérig. A parkolás a repülőtér füves területén történik. A szervezők ezért arra kérik az autóval érkezőket, hogy számítsanak egyenetlen, mezős talajra. A parkolóból való kihajtás szintén a mezőn keresztül, Dunakeszi alsó irányába történik. Az ebből esetlegesen adódó károkért a szervezők nem tudnak felelősséget vállalni. Akinek indokoltan bejárathoz közeli, akadálymentes parkolóra van szüksége, az a programiroda@dunakeszi.hu e-mail-címen jelezheti ezt előre a szervezőknek.
Fesztiválbusz is segíti a kijutást
Nem feltétlenül érdemes autóba ülni: a fesztivál mindkét napján fesztiválbusz közlekedik Dunakeszi vasútállomása és a rendezvény között. A járat a fesztivál ideje alatt félóránként indul. A gyalogosok biztonsága érdekében azonban a busz nem megy le a repülőtéri megállóig, hanem a Szent István iskola buszmegállójáig közlekedik. Ott lehet le- és felszállni.


Az autó nélkül érkezők hazajutását a városban működő LIME roller szolgáltatás is segíti: a szolgáltató nagyobb mennyiségű rollerrel készül a fesztiválra.
Jegyátvétel és pénztárak
A pénztárak, illetve a jegyátvételi pontok nyitvatartása:
Péntek: 17:00–23:00
Szombat: 17:00–22:00
A pénteki napra az elővételes jegy 8000 forint, a helyszínen 10 000 forintba kerül. Szombatra az elővételes jegy szintén 8000 forint, a helyszíni jegy ára pedig 9000 forint. Az elővételes jegyek vásárlására csütörtökig, szeptember 3-ig van lehetőség péntekre, szombatra pedig szeptember 4-ig.
Indulás előtt ezt a hat dolgot érdemes ellenőrizni
- Érvényes-e a Dunakeszi Kártyám? Az ellenőrzés és szükség esetén a hosszabbítás határideje szeptember 4. 12:00.
- Ha kiskorú vagyok, vagy 18 év alatti vendéggel érkezem, nálam van-e a szükséges szülői meghatalmazás vagy nyilatkozat?
- Megnyitottam-e már otthon a Dunakeszi Kártyát a DunakesziAppban? Ezzel a helyszínen esetleges internetproblémák esetén is könnyebb lehet a beléptetés.
- Van-e nálam bankkártya a vendéglátóhelyekhez, illetve készpénz a vidámparkhoz?
- Megnéztem-e előre a fesztivál bejáratát és a parkolási lehetőségeket?
- Érdemes-e autó helyett a fesztiválbuszt vagy a rollert választanom?
A szervezők arra kérik a látogatókat, hogy a fesztivál zavartalan lebonyolítása és a gyorsabb beléptetés érdekében indulás előtt ellenőrizzék ezeket a részleteket.



















