Továbbra is rendkívüli terhelés alatt áll a térség ivóvízellátó rendszere, ezért Dióssi Csaba polgármester ismét arra kéri a dunakeszieket, hogy tartsák be a vízkorlátozás szabályait, és csak a legszükségesebb célokra használják az ivóvizet. A polgármester tájékoztatása szerint a DMRV Zrt. arról számolt be, hogy Szentendrén, a környező településeken és a Pilisi-medencében továbbra is rendkívül magas a vízfogyasztás. A helyzetet tovább nehezíti, hogy a Duna alacsony vízállása miatt a parti szűrésű kutak víztermelő kapacitása mintegy 30 százalékkal csökkent.

A probléma súlyosságát jól mutatja, hogy a múlt héten az agglomerációban mintegy ötezer ember maradt ivóvíz nélkül.

Dióssi Csaba ugyanakkor megköszönte a dunakesziek felelős hozzáállását. “Különösen fontosnak tartom megköszönni a dunakesziek együttműködését, hogy odafigyeltek a vízfogyasztásukra, és komolyan vették a szolgáltató kérését. A DMRV Zrt. is külön köszöni a felelős állampolgári hozzáállást. Köszönöm a vízzel dolgozó szolgáltatóknak és vállalkozásoknak is, hogy alkalmazkodnak a kialakult helyzethez” – fogalmazott a polgármester.

Hozzátette, sajnos a térségben nem mindenhol veszik ilyen komolyan a víztakarékosságra vonatkozó kéréseket. Mint írta, több autómosó működésével kapcsolatban is érkeztek jelzések, miközben a szolgáltató egyértelműen a vízfogyasztás csökkentését kéri.

A II. fokú vízkorlátozás továbbra is érvényben van, amelynek értelmében tilos:

  • – a kertek, udvarok, parkok és egyéb területek slagos öntözése,
  • – az automata és félautomata öntözőrendszerek működtetése,
  • – a gépjárművek tömlős, nagynyomású vagy folyóvizes mosása,
  • – a közüzemi ivóvízhálózatról működő autómosók üzemeltetése,
  • – az úszó- és kerti medencék első feltöltése, illetve vízpótlása,
  • – a járdák, utak, teraszok, gépkocsibejárók és más burkolt felületek ivóvízzel történő mosása.

Emellett a napi 10 köbméternél nagyobb átlagos vízfogyasztású gazdálkodó szervezeteknek 10 százalékkal kell csökkenteniük a vízfogyasztásukat.

A DMRV Zrt. minden rendelkezésre álló személyi és technikai eszközzel dolgozik a folyamatos ivóvízellátás biztosításán, ugyanakkor a szolgáltató szerint Szentendrén és a környező településeken továbbra is kritikus a helyzet, és a rendszer egyes elemei a nagy fogyasztás miatt akár ki is ürülhetnek.

A polgármester ezért ismét arra kér minden dunakeszit, hogy továbbra is takarékoskodjanak az ivóvízzel.

“Most ne locsoljunk, ne töltsünk medencét, ne mossunk autót ivóvízzel, és ahol csak lehet, csökkentsük a fogyasztásunkat. Dunakeszi már többször megmutatta, hogy a bajban össze tudunk fogni. Most is számítunk egymásra, hiszen minden egyes liter számít” – hangsúlyozta Dióssi Csaba.

Előző cikkSzenderffy Dániel döntőbe jutott az Európa-bajnokságon