Még nincs vége a nyár egyik legnépszerűbb szabadtéri sportprogramjának: a Mozdulj, Dunakeszi! egészen augusztus 28-ig várja a mozogni vágyókat a Katonadombon. A szervezők azt ígérik, hogy a záróesemény garantáltan felejthetetlen lesz, de addig is a megszokott rend szerint heti három alkalommal várják a résztvevőket.

A következő edzésre augusztus 12-én, szerdán kerül sor. A programot ezúttal is Radvánszki Edit nyitja, aki a szenior korosztályt mozgatja át, majd 18.30-tól Kelly veszi át a főszerepet.

Kelly ezúttal is humorral invitálja a résztvevőket: “Most szerdán egy laza, könnyű, fekvős, felhőnézős órával várlak benneteket. Aki ezt elhitte, mindenképpen készüljön, aki pedig nem, úgyis csak a szokásos edzésre érkezik.”

A megszokott módon ezúttal is érdemes magunkkal vinni folyadékot, törölközőt, jól befűzött sportcipőt, matracot és természetesen a jókedvet is.

A Mozdulj, Dunakeszi! évek óta népszerű közösségi sportprogram, amelynek célja, hogy minden korosztály számára ingyenes mozgási lehetőséget biztosítson a nyári hónapokban. A szervezők augusztus végéig továbbra is szeretettel várnak mindenkit a Katonadombon.

Előző cikkKét VSD-s atléta is rajthoz áll a felnőtt Európa-bajnokságon