Korábban már beszámoltunk arról, hogy a képviselő-testület a július 23-i ülésén több fontos előterjesztést is tárgyal. Az ülésre a közmeghallgatást követően, július 23-án este került sor. A közmeghallgatás legfontosabb témáiról ezen a linken olvashatnak bővebben, az alábbi cikkünkben pedig összefoglaljuk a képviselő-testület két fontos döntését.
Közösségi költségvetés
A képviselő-testület döntése alapján Dunakeszin 2027-ben első alkalommal indul el a közösségi költségvetés program. Az önkormányzat 100 millió forintos fejlesztési keretet biztosít, amelynek felhasználásáról a város lakói dönthetnek. A program célja, hogy a jövőbeni városi fejlesztések még inkább a helyiek igényeire és ötleteire épüljenek. Az önkormányzat szerint az elmúlt 15 év jelentős beruházásai után elérkezett az idő arra, hogy a lakosság közvetlenül is beleszólhasson abba, milyen fejlesztések valósuljanak meg Dunakeszin.
A lakók több témakörben is benyújthatják a javaslataikat. Ötleteket várnak a környezet és a zöldfelületek fejlesztésére, például parkosításra, fásításra, közösségi kertek vagy szelektív hulladékgyűjtők kialakítására, az aktív kikapcsolódást szolgáló beruházásokra, mint a játszóterek korszerűsítése, fitneszparkok, kerékpártárolók vagy kutyafuttatók létesítése. Emellett a közbiztonságot és az akadálymentesítést javító fejlesztések, valamint kulturális, sport- és közösségi kezdeményezések is támogathatók.
A folyamat több lépcsőből áll majd. Elsőként összegyűjtik a lakossági javaslatokat, amelyeket a polgármesteri hivatal szakmai szempontok, jogi, műszaki és pénzügyi megvalósíthatóság alapján megvizsgál. Azokat a projekteket, amelyek megfelelnek a feltételeknek, lakossági szavazásra bocsátják. A legtöbb voksot kapó tíz fejlesztés valósulhat meg a 100 millió forintos keretből.
Az előterjesztés szerint a közösségi költségvetés egyik legfontosabb célja a lakossági szerepvállalás erősítése, hiszen a városvezetés meggyőződése, hogy a dunakeszi fejlesztéseknek elsősorban az itt élők elképzeléseire kell épülniük. A program finanszírozását az önkormányzat a 2027-es költségvetésében biztosítja, a lebonyolítás koordinálásáért pedig a Polgármesteri Hivatal Igazgatási és Jogi Osztálya felel majd.
Nem nő a szülők által fizetendő étkezési térítési díj Dunakeszin
A képviselő-testület a július 23-i ülésén a gyermekétkeztetés és az egyéb intézményi étkeztetés díjainak felülvizsgálatáról is döntött. A bölcsődei, óvodai és iskolai étkeztetést továbbra is a Vital Catering Kft. biztosítja az önkormányzattal kötött szerződés alapján.
A szolgáltató a szerződésben rögzített árkövetési mechanizmusnak megfelelően kezdeményezte a szolgáltatási díj 4,68 százalékos emelését. A díjváltozás mértékét a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján számították ki, figyelembe véve az élelmiszerárak, a bérköltségek, valamint az egyéb szolgáltatások és az energiaárak változását. A testületi előterjesztés szerint az elmúlt egy évben az élelmiszerárak a KSH adatai alapján nem emelkedtek, ezért a szülők és a gondviselők által fizetendő étkezési térítési díjak nem változnak. A jóváhagyott 4,68 százalékos díjkorrekció kizárólag az önkormányzat és a Vital Catering Kft. közötti szolgáltatási szerződést érinti, vagyis a családok számára nem jelent többletköltséget.
A képviselő-testület végül elfogadta a szolgáltató árkövetési kérelmét, amely 2026. július 1-jei hatállyal lép életbe, és felhatalmazta a polgármestert a szükséges szerződésmódosítások aláírására.



















