Óriási csatában biztosította helyét az I. osztályban a VSD Dunakeszi U20-as kézilabdacsapata. A dunakesziek rendkívül kiélezett mérkőzésen, hétméteres párbaj után győzték le a Tatai AC együttesét az alsóházi rájátszás sorsdöntő összecsapásán.
VS Dunakeszi – Tatai AC 38–37
A találkozó valódi ki-ki mérkőzés volt, ahol minden labdának, minden védekezésnek, minden gólnak és minden védésnek hatalmas jelentősége volt. A rendes játékidő utolsó percei különösen nagy izgalmakat hoztak: a vendégek az utolsó percben átvették a vezetést, a dunakeszi játékosok azonban nem adták fel, végig hittek magukban, és kiharcolták az egyenlítést.
A bentmaradás végül hétméteresekkel dőlt el. Ebben a helyzetben már nemcsak a technikai tudás, hanem a mentális erő, a bátorság és az elszántság is döntő szerepet játszott. A dunakeszi fiatalok pedig megmutatták, hogy mindez megvan bennük.
A siker értékét tovább növeli, hogy a csapat a szezon második felében rendkívül nehéz időszakon ment keresztül. A bajnokság közben több játékos távozott, így a közösséget gyakorlatilag újra kellett építeni. Hajdu Tamás vezetőedzőre komoly feladat hárult, hiszen nemcsak szakmailag kellett összeraknia az együttest, hanem újra hitet és önbizalmat is kellett adnia a játékosoknak. A szakmai munka mellett közösséget is építettek, amely a szezon végére ismét egységes csapattá kovácsolódott. Ennek eredményeként jutottak el az alsóházi rájátszás mindent eldöntő mérkőzéséig, ahol egyetlen találkozón múlt az I. osztályú tagság megőrzése.
A játékosok ezen a napon minden nehézségre választ adtak. Erőn felül küzdöttek, végig hittek a sikerben, és nagy tartásról tettek tanúbizonyságot.
A bentmaradást kiharcoló csapat tagjai:
- Nagy Rihárd László
- Bénesi Balázs Levente
- Horváth Benedek
- Szabó Levente
- Horváth Dénes
- Káta Patrik Alexander
- Pál Botond
- Korbuly Rajmund
- Molnár Bálint Tamás
- Baluka Bálint
- Lamos Gabriel
- Valasek Sándor
- Horváth Ádám Patrik
A klub külön köszönetet mondott Hajdu Tamás vezetőedzőnek, aki a szezon egyik legnehezebb időszakában is végig hitt csapatában, összetartotta a játékosokat, és új közösséget épített. Ugyancsak elismerés illeti Bendó Csabát, aki a szakmai stáb tagjaként segítette a csapat munkáját.
A bentmaradás így nem csupán egy eredmény, hanem annak bizonyítéka is, hogy a legnehezebb helyzetekből is fel lehet állni megfelelő munkával, kitartással és közösségi összefogással. A dunakeszi fiatalok ezt a pályán is bebizonyították. Hajrá VSD!


















