Nagyszerű hétvégét zártak a válogatottként szereplő VSD Taekwondo FanatiX fiatal sportolói a szerbiai Nis városában megrendezett Asteriks Cupon. Az E3-as besorolású nemzetközi tornán a magyar válogatott összesen öt érmet szerzett, amivel az előkelő ötödik helyen végzett az összesített éremtáblázaton.
A kiemelkedő eredményt Várkonyi Kende Koppány érte el, aki a kadet -61 kilogrammos súlycsoportban aranyérmet szerzett. A VSD Taekwondo FanatiX versenyzője hosszú és embert próbáló versenynapon van túl: már reggel 9 órától melegített első mérkőzésére, döntőjét pedig csak este fél 11-kor vívta meg. Kitartása és kemény munkája végül meghozta gyümölcsét.
A szép siker mögött komoly felkészülés áll, az aranyérem pedig jól mutatja a befektetett munka eredményét.
A dunakeszi csapat további versenyzői is szépen helytálltak a rangos nemzetközi mezőnyben. Kiss Laura, Kozák Zóra és Csobán Erik egyaránt az ötödik helyen végeztek, értékes mérkőzéseket vívva a tornán.















