Ünnepélyes megnyitóval indult a Váci Szakképzési Centrum AI-tematikus pályaorientációs napja Dunakeszin a Váci SZC Lányi Ferenc Technikum és Szakképző Iskolában, ahol a szervezők célja az volt, hogy a rendezvény új szemléletet vigyen a pályaválasztási lehetőségek bemutatásába. A házigazda köszöntőjében kiemelte: a galérián a Centrum minden tagintézménye saját standon mutatkozik be, hogy a diákok minél szélesebb körű képet kaphassanak a szakképzésben rejlő lehetőségekről. A bemutatkozás pedig nemcsak a trendeknek megfelelő volt, de menő is. A diákok megmutatták, már most milyen tudás birtokában vannak.

Szekeres-Joó Eszter igazgató a köszöntőjében hangsúlyozta: ez a nap nemcsak a pályaválasztásban segít a nyolcadikosoknak, hanem megmutatja azt is, milyen pezsgő és gyakorlatorientált élet vár a technikumokban továbbtanuló diákokra. Mint fogalmazott: a szervezők tudatosan építették be az AI-alapú technológiákat az esemény programjába, hiszen a mesterséges intelligencia a jövő munkaerőpiacának meghatározó eleme lesz.

A technikumban 5 éves a képzés időtartama. Ebből az első 2 év az ágazati alapoktatás, amelyet a technikumban alapvizsga zár

Az igazgató kiemelte a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel frissen induló együttműködést, amely fontos szakmai ugródeszka a tanulók számára. A rendezvény mottója, “Szakképzés és AI – a jövő szolgálatában”, erre a szemléletre reflektál.

Dióssi Csaba: “Amikor, elkezdtük tervezni a Dunakeszi Diáknegyedet, négy célt határoztunk meg, ami mára valósággá vált: piacképes képzések, jól felkészült tanárok, külföldi kapcsolatszerzés és hogy a városunk egy valódi oktatási oázis legyen.”

Trendi volt a szakmai nap

A mesterséges intelligencia, a 3D-nyomtatás és a modern gépipari technológiák már a mindennapjaink részei. Ezeket a diákok nemcsak megnézték, hanem ki is próbálhatták. Sőt, az AI- és a 3D-nyomtatás- bemutatót lányis diákok tartották. A VSD és az iskola együttműködése is bemutatkozott, hiszen az iskolában a sportedző és sportszervező képzés is jelen van. Az osztrák Bartech és a Haas Automation (akiknek Forma-1es csapatuk is van) szakemberei képviselték a szakmát. Ők a világ élvonalába tartozó CNC-technológiát hozták el a diákoknak. Nemcsak gépeket mutattak, hanem valódi kapcsolatot építettek a szakképzéssel.

Dudás Tibor kancellár beszédében megköszönte Dunakeszi város támogatását és felhívta a figyelmet arra, hogy a rendezvény nemcsak a pályaválasztás előtt álló fiataloknak, hanem a Centrum már jelenleg ott tanuló diákjainak is szól: ők is új technológiákkal, továbbtanulási és karrierutakkal ismerkedhetnek meg. Hozzátette: a jövő a gyakorlati tudás, a modern technológia és a duális képzés összekapcsolódásában rejlik.

A program egész nap interaktív standokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel és szakmai bemutatókkal várta a látogatókat, hogy valódi élményeken keresztül segítsen a fiataloknak rátalálni a saját jövőbeli szakmájukra.

Előző cikkVámos Robi a dunakeszi Auchan áruházban dedikál, ne hagyja ki!