Újra a kőrösisek voltak a legjobbak az országos eTwinning versenyen. Az iskola 2008-ban csatlakozott a programhoz, azóta a diákok már 17 sikeres projektben vettek részt. Mi az az eTwinning? Hogy lehet erre a versenyre felkészülni? Erről Péter Ágnessel, az egyik felkészítő tanárral beszélgettünk.

“Az eTwinning az iskolák közössége, egy online tér, ahol az intézmények együttműködhetnek. Az eTwinning program biztonságos és ingyenes platformot biztosít a tanárok és diákok számára Európa-szerte, ahol közösen dolgozhatnak projekteken, online csoportokban vitathatják meg eszméiket, megoszthatják egymással a bevált gyakorlataikat, és fejleszthetik a szakmai készségeiket” – kezdett bele az ismertetésbe Ágnes.

A This is my world eTwinning projekt az egész tavalyi tanévet felölelte, a 197 diáknak 18 résztvevő pedagógus segítette a munkáját. Lengyel, török, görög, olasz, ukrán, román és spanyol partnerekkel dolgoztak együtt. A projekt célja volt, hogy a külföldi országokban élő diákokat összehozza és új ismereteket szerezzenek egymás kultúrájáról, történelméről, valamint földrajzáról.

A győztes csapat

“Az angol volt a kommunikáció nyelve, viszont a közös munkafelület az eTwinning platform testvértere. A havi Speaking Club nagy mértékben bővítette angol nyelvtudásukat, hiszen beszélhettek a mindennapi életükről, iskolai és otthoni jóllétükről is. Kiemelkedő volt az online térben folytatott munka, mivel a résztvevők új készségekre tettek szert új digitális alkalmazást tanulva, a tanárok pedig tovább fejlesztették tanítási módszereiket. Nagy öröm volt a számunkra, hogy a projektünk elnyerte a Nemzeti Minősített eTwinning Projekt címet és együtt örültünk, amikor partnereink is elnyerték. Ez a cím feljogosított arra, hogy benevezzünk az országos versenyre. A döntőbe 47 projektből kiválasztották a 10 legjobbat” – mesélt a folyamatról a tanárnő.

A 6. b osztály eTwinning csapata, a Curious Teens végül személyesen is bemutathatta e sikeres projektet az országos döntőben, ahol 1. helyezett lett az Általános Iskola Felső tagozat kategóriában.

A „Curious Teens” csapat tagjai:

  1. Hoffmann Richárd
  2. Mórocz Barnabás
  3. Nagy Gergő
  4. Papp Luca
  5. Péntek Alíz
  6. Potornai Liliána
  7. Schleng Bence
  8. Szanyi KM Gergely
  9. Szabó Aliz Mária
  10. Virág Mátyás

 Projektvezetők: Gál Erzsébet és Péter Ágnes

Gratulálunk!

Előző cikkNagy hozamú befektetési ígérettel csaltak ki milliókat egy férfitől
Következő cikkOktóber 23-i megemlékezés Dunakeszin