Rendkívüli teljesítményt nyújtottak idén is a Dunakeszin megrendezett nyári színjátszó tábor résztvevői. A huszonnegyedik alkalommal megrendezett táborban Babják Annamária vezetésével ezúttal a helytörténeti gyűjtemény igazgatója, Kerekes Dóra Tündérkaland című mesekönyvét dolgozták fel.
A kiválasztott történet nemcsak bájos karakterei, a tündérek, manók, nyuszik miatt volt ideális, hanem mély mondanivalója miatt is: barátságról, szeretetről, toleranciáról és megértésről szólt. A darabot Dóra és Annamária közösen dramatizálták. Ez már önmagában is jelentős előkészületet igényelt.

A táborban idén 22 gyermek vett részt, a legfiatalabbak mindössze hétévesek voltak, a legidősebb résztvevő pedig 18. születésnapját a tábor ideje alatt ünnepelte. A korosztályi különbségek nem jelentettek akadályt: “Szeretettel és türelemmel mindent meg lehet oldani” – vallja Babják Annamária, aki immár 25 éve foglalkozik gyerekekkel.

A tábor különlegessége, hogy mindössze öt nap állt a résztvevők rendelkezésére a darab színpadra állítására. Hétfőn még csak olvasópróbák zajlottak, pénteken pedig már színpadon állt a csapat, és bemutatták a másfél órás látványos előadást. A főbb szereplők előre megkapták a szövegeiket, de a többi gyermek mindössze néhány nap alatt sajátította el a jeleneteket.
Igazi csapatmunka volt
A produkció technikai igényességében is kiemelkedő volt: vetítések, hang- és fényhatások, gyors jelmezváltások jellemezték. Több gyermek több szerepben is feltűnt. Volt, aki három-négy különböző karaktert alakított, köztük smink- és kosztümváltással percek alatt. Ebben régi tanítványok segítettek, akik most is visszatértek segítőként.

A jelmezeket és díszleteket szülők, nagyszülők készítették: tündérszárnyakat varrtak, manóharisnyát szereztek, és támogatták a munkát, anyagi támogatás ugyanis nem állt rendelkezésre.
A közönség elismeréssel fogadta az előadást: a szülők, nagyszülők, tanárok, óvodapedagógusok és városvezetők is csak dicsérő szavakkal illették a csapatot. A darab olyan jól sikerült, hogy várhatóan advent idején is bemutatják majd, hiszen a történet karácsonyi tematikával zárul.

“Remélem, hogy nemcsak a gyerekek, hanem a családok, az iskolás és óvodás csoportok is megnézhetik majd az előadást az ünnepek előtt” – tette hozzá Babják Annamária.
Kis Olivér Rudolf