A hétfői vihar miatt kora estig 2200 tűzoltói beavatkozására volt szükség, a legtöbb káreset Bács-Kiskun, Békés Csongrád-Csanád, Hajdú Bihar, Pest és Veszprém vármegyében, valamint Budapesten történt – közölte Mukics Dániel, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának szóvivője az MTI-vel. A tegnapi nappal azonban nem ért véget, Dunakeszi fölé délelőtt érkezik meg az újabb vihar.

Mukics Dániel tájékoztatása szerint jellemzően utakra, házakra, garázsokra, kerítésekre, autókra és sínekre dőlt fákat távolítanak el a tűzoltók, akik jelenleg is több száz helyszínen dolgoznak a károk felszámolásán. Több épület is megsérült: vagy a szél bontotta meg ezeket, vagy fák dőltek rájuk.

A tegnapi vihar komoly károkat okozott több helyen Dunakeszin is: fakidőlések, letört vastag ágak, leszakadt vezetékek voltak a Pavilon utcában, az Állomás sétányon, a Duna soron, az Iskola utcában, a Kiscsurgó utcában, a Budai Nagy Antal utcában, az Alagimajori úton, a Kálmán utcában, a Nyíltvízi Edzőközpont területén, a szabadstrandon, a Szakáll Ferenc utcában és a Csurgó játszótéren, a Rákóczi utcában és több helyen. Szerencsére senki sem sérült meg, de autókban sajnos keletkeztek károk. Dióssi Csaba polgármester így írt a közösségi oldalon: “Kollégáim azonnal megkezdték a segítségnyújtást és a helyreállítást, az illetékes szervek értesítését, majd a folyamatos kapcsolattartást. Elsődleges célunk az volt, hogy az utak gyors felszabadításával újra biztonságos legyen a közlekedés. Külön köszönöm, hogy munkaidőn túl, sőt, volt akire szabadsága ideje alatt számíthattunk! A munkák még ma is folynak: több helyszínen dolgoznak a kollégák, és az apróbb ágak, sár, törmelékek eltakarítása is a mai nap során történik meg.”

A vihar 10 óra után várható Dunakeszi felett

A rossz hír viszont, hogy ma újabb adag viharos eső érkezik az országba. Ha szerencsénk van, mire ideér a vihar, erejét veszti, de jobb felkészülni.

A MÁV vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a főváros térségét, így az agglomerációs vonalak is érintettek

MÁV közlemény: Jelentős károkat okoz a vasúti pályán az országon végigsöprő vihar. Vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánították a főváros és a Balaton térségét. A vasúti helyreállítás keddre is áthúzódik. Aki teheti, kedden VOLÁN-busszal tervezze az utazását vagy halassza azt későbbre. A számos, önmagában is komoly zavart okozó haváriahelyzetek miatt a MÁV-csoport Budapesti Területi Igazgatósága vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a főváros és a Balaton térségét, de a brutális vihar az ország szinte minden vasúti fővonalán rendkívül súlyos károkat okozott: tövestül kicsavart fák, ember nagyságú ágak zárják el a sínpályát vagy szakították le a felsővezetéket, esővíz mosta alá a pályatestet, több vonat kidőlt fáknak ütközött.

Jelenleg a balatoni, a győri, a váci, a veresegyházi, a lajosmizsei, az egri, valamint a szegedi vonalakon autóbuszokkal biztosított az eljutás, a ceglédi, az újszászi, valamint Pécs és Szekszárd térségében, illetve a Szeged-Hódmezővásárhely közötti vasútvillamosoknál akadozik a közlekedés. Az Országos Haváriaközpont a teljes MÁV-buszflottát bevetette. Több, mint 150 MÁV-busz szállítja utasainkat. A károk nagymértékűek és kiterjedtek. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy személyi sérülésről nem érkezett információ.

Előző cikkÖn szeretne nagy sárga szelektív hulladékgyűjtőt?