Dunakeszin a Magyar Közút Zrt. kezelésében lévő utak finoman szólva is hagynak kívánni valót maguk után, így nem csoda, hogy a lakosság és az önkormányzat is folyamatosan napirenden tartja ezen szakaszok rendbe tételét. Az önkormányzat annak érdekében, hogy előrelépést érjen el ezen a területen, a Magyar Közút helyett, illetve velük együttműködve újít fel bizonyos szakaszokat. Így történt ez tavaly is a Kossuth Lajos utca egyes részeivel, most pedig a maradék szakaszok következnek.
Az önkormányzat közleményében arról ír, hogy fontosnak tartja, hogy a jelentős forgalomkorlátozással járó fejlesztéseket az iskolai időszakokon kívül valósítsák meg, ezért június 23-án, hétfőn kezdődnek a Kossuth Lajos utca felújítási munkálatainak előkészületei, és a tervek szerint július 15-re teljes hosszában megújult útvonalon közlekedhet a lakosság. Ahogy 2024-ben 2 rövidebb szakaszt már a fenntartó Magyar Közút Zrt-vel közösen újraaszfaltoztak, Dunakeszi Város Önkormányzata idén is jelentős részt vállal a munkákból és költségekből.
Az útépítés és az előkészületek több ütemben és szakaszos félpályás útlezárások mellett zajlanak majd:
- 1. ütem
- 06.23-07.02. – Szent Imre tér körforgalom – Toldi utca között
- 06.30-07.01. – Kossuth-Széchenyi körforgalom – M2 gyorsforgalmi felhajtó között
- 2. ütem
- 07.01-07.15. – Királyhágó utca – Szent Imre tér
- 07. 03-07.09. – Szent Imre tér körforgalom (a körforgalom marása és aszfaltozása alatt az autós és volánbusz forgalom terelő útvonalon közlekedik majd, erről később tesznek közzé pontos tájékoztatást)
A növényzetet is meg kell újítani
A felújítás az út menti növényzetet is érinti majd, sok helyen tapasztalható ugyanis, hogy a fák gyökere tönkretette, felnyomta az aszfaltréteget, így a Magyar Közút Zrt. utasítására az utat szegélyező fasorban haladó félpályás terelés mellett az útpálya szerkezetét veszélyeztető fákat el kell távolítani. “Tóth Eszter főkertész szakmai irányítása mellett csak azok az egyedek kerülnek kivágásra, amelyek gyökérzete az aszfaltréteget felnyomta, a szegélyben, útalapban, csatornahálózatban kárt okozott, vagy gyökérnyakban olyan mértékben sérült, hogy környezetükre veszélyesek. Ezzel egy időben a belógó ágak űrszelvényt biztosító gallyazását is elvégzik. Az itt lévő fák nagyrésze szil, nagyra nőtt csodasövényként ültetett egyed, kivadult gömbakác, rengetegszer az elektromos hálózat veszélyeztetése miatt visszacsonkolt lepényfa. Jelenleg a költési időszak lezárult, a fák átvizsgálása fészeklakás szempontjából megtörtént, lakott odú nem található a területen” – írja az önkormányzat.
A Kossuth Lajos utca nem marad növény és árnyék nélkül, az útügyi előírásoknak megfelelően nyár végén és ősszel közepes koronát növelő faegyedekkel és virágzó sövénysorral telepíti vissza a zöldsávot.
A burkolati jelek felfestése az aszfaltozásokat követően történik, az ütemek összehangolásával. A felújítási munkák alatt figyelembe veszik a rákosrendezői pályafelújítás miatt megváltozott közlekedést.