Egyre több szakember húzza meg a vészharangot azzal kapcsolatban, hogy a korlátlan képernyőhasználat milyen végzetes károkat tud okozni a kisgyermekek fejlődésében. A dunakeszi Csépainé Seeman Ágnes mentálhigiénés közösségfejlesztő és óvodapedagógus által összeállított tudást öntötte kiadvány formájába az önkormányzat annak érdekében, hogy a lehető legtöbb szülő szerezhessen tudomást arról, hogy a képernyő milyen konkrét károkat tud okozni a kisgyermekek fejlődésében.
Dióssi Csaba polgármester és a Dunakeszi Óvodai és Humán Szolgáltató Központ szakmai támogatásával megvalósuló kiadványt minden bölcsődés és óvodás gyermek szülei kézhez kapták a napokban, valamint januártól valamennyi babaköszöntő csomagba is bekerült ez a jól kidolgozott prospektus. A WHO anyagai mellett számos helyen olvasni és hallani arról, hogy mennyi az a maximum képernyőidő-használat, ami még megengedhető egy adott életkorban. Mi most mégis a kutatási adatok száraz felsorolása helyett a kiadványt összeállító Ágnessel beszélgettünk arról, hogy óvónőként milyen tapasztalatai vannak erről, testközelből hogyan látják az óvónők a képernyővel, illetve a képernyőmentesen nevelt gyermekek testi, lelki és mentális fejlődését.
Csapjunk is a közepébe. Miért kezdte el kutatni ezt a témát?
Őszintén? Nem volt más választásom. Kolléganőimmel döbbenten figyeltük az óvodában, hogy a COVID-járvány idején született gyerekek milyen állapotban érkeznek a csoportokba. Ez egy általános helyzet, hiszen tavaly, illetve most kerültek az óvodába – nem kevés képernyőidővel a múltjukban – azok a gyerekek, akik a karantén idején csöppentek a világba. De a korábbi időszakról is elmondható, hogy nagyjából 5 perc beszélgetés után meg tudtuk állapítani, hogy képernyőzik vagy sem egy kisgyerek. Az viszont jól látható, hogy ez most riasztó méreteket öltött.
Tudna konkrétumot mondani, hogy miket tapasztalnak?
A hallott szó értésének hiánya.
Az egyszerűbb szóbeli kérések megértése nehezükre esik azoknak a gyerekeknek, akik sok időt töltenek A képernyő előtt.
Szomorúan tapasztaltuk, hogy a hallott mesénél nem látszik a gyermek szemében, hogy elindul a képzelet világában. Ezeknél a gyerekeknél minden esetben kiderült, hogy korlátozás nélküli, vagy nagyon tág határú képernyőzés jellemzi a családot. A szülők is ebben nőttek fel, és nem is gondolták, hogy ezzel ártanak a gyereknek. A járvány idején felborultak a szokott viselkedésformák, a szülők küzdöttek azzal, hogy a gyerekek nem mehetnek intézménybe, de a munkájukat el kell, hogy végezzék, és a képernyő volt a megnyugtató eszköz. Sok helyen még ajánlás, elvárás is volt, hogy használják a képernyőt a gyerekek.
A járvány előtt ez nem volt probléma?
Mindig is voltak, akik több képernyőidőt engedtek a gyerekeknek, mint ami egészséges lett volna, de ez az utóbbi években hihetetlen méreteket öltött. Fontos leszögeznünk, hogy a szülőknek a legtöbb esetben az a vágyuk, hogy jól neveljék a gyermeküket, de sokszor nem ismerik erre a megfelelő eszközöket, hogy hogyan kommunikáljanak a gyerekekkel, hogyan töltsék el együtt az időt. Az óvodánkban az a gyakorlat, hogy Gyermekeinkről szabadon címmel 2 havonta segítjük ebben a szülőket. E találkozásokon több alkalmat szenteltünk az okos médiahasználat témájának.
Van fogadókészség a szülőkben a változásra
Hogyan fogadták a szülők?
Nagyon jól. Az előadások után nagyon megváltozott a szülők hozzáállása, és ennek megfelelően lassan a gyerekek is változtak, sokkal inkább jelen vannak, felveszik a szemkontaktust, válaszolnak, értik és várják az olvasott mesét.
Hogyan jött az ötlet, hogy kiszélesíti ezt az ismeretátadást?
Láttam a pozitív változást, és nem akartam, hogy egy kis szigetként legyünk védettek a veszély ellen. Szerettem volna, ha minél többekhez eljut ez az információ. Először több helyen írni kezdtem a tapasztalatomról, majd felvettem a kapcsolatot a Magyar Védőnők Szakmai Szövetségének vezetőjével, aki azt ígérte, hogy ha elkészül egy prospektus, akkor ő gondoskodni fog arról, hogy minden babacsomagba bekerüljön. Elakadtam, mert nem vagyok sem grafikus, sem nyomdász. Szerencsére a szülők segítettek nekem abban, hogy a tartalmat formába öntsük, és ekkor jött Dióssi Csaba polgármester, aki azt mondta, hogy szívesen áll a projekt mellé, jó szívvel támogatja ezt a kezdeményezést, mert nagyon egyetért vele. Vállalták a grafikai és a nyomdai költségeket is.
Számított erre?
Többet kaptam, mint amennyit kértem.
Abszolút példás lépésként élem meg, hogy egy önkormányzat odaáll egy ilyen ügy mellé, ráadásul proaktív módon segíti.
Ennek köszönhetően januártól már bele is került a dunakeszi babacsomagba a kiadvány, védőnők, óvónők terjesztik. Ez óriási lépés. Sőt, úgy hallom, hogy Dunakeszi mintáját több esetben követik más önkormányzatok is, így van remény, hogy el tudjon terjedni, esetleg országos méreteket öltsön.
Így legyen. Aki már régóta belekeveredett a gyerekével a képernyőhasználatba, nekik mit üzen? Van olyan, hogy túl késő változtatni?
Én azt gondolom, hogy mindig érdemes megszabadulni ettől a függőségtől. A neuroplaszticitással kapcsolatos kutatások igazolták, hogy a gondolkozás, a tanulás és a cselekvés képes lehet az agyunk anatómiájának (fizikai szerkezet) és viselkedésünknek (élettani) a formálására. Ez azt jelenti, hogy mindig képesek vagyunk újat tanulni. A képernyőfüggőségből való kitörés nehéz, hisztikkel jár, az első napok nagyon nehezek, de megéri. Jó alternatívát kell adni és ki kell bírni azt a pár napot, ami konfliktusos. Arra biztatok mindenkit, hogy tegyék meg ezt a fontos lépést, hiszen a szülők gyerekkorban tudják e függőségből kimenteni a gyermeket, később, kamaszkorban már közel sincs akkora hatása egy szülőnek a gyermekére, mint mondjuk 3 éves korban.
Mik a legaggasztóbb jelek a képernyő káros hatásával kapcsolatban?
Szívből ajánlom dr. Pécsi Rita videóit (belinkeljük a szóban forgó videót – szerk.), ahol jól látható, hogy egy 8-9 hónapos gyerek milyen függőségbe tud kerülni a képernyővel. Óriási bajok elé nézünk, ha ennek kitesszük a jövő generációját. Kihat a látásra, a figyelemre, a mozgás- és beszédfejlődésre, az idegrendszeri érésre, a szociális képességekre egyaránt.
Az is riasztó, hogy egy szülő milyen kevésnek tart egy adott képernyőidőt. Sokszor válaszolják, hogy az ő gyerekük minimális képernyőidővel él, és amikor visszakérdezünk, hogy mi az a minimális, akkor a válasz sokszor az, hogy körülbelül 1 óra vagy több. Ez a meglátásom szerint rengeteg. Dr. Pécsi Rita neveléskutató óvodáskorban napi maximum 20-25 percet tart megengedhetőnek, mindig a szülő jelenlétében. Ezt az időt sem egyhuzamban, hanem szüneteket tartva, legalább másfélszer annyi fizikai mozgás mellett. A legrosszabb, amikor egyedül képernyőzik a gyerek. Tehát nem közös időtöltés, nem tud kérdezni róla, nincs visszacsatolás. Fontos, hogy a szülők akárhogy is döntenek, tudják azt, hogy mit okoznak, legyen meg az ezzel kapcsolatos ismeretük. A kisgyereknek nyilván semmi szüksége nincs a képernyőre, a szülők szeretnének egy kis nyugalmat, de sokszor nincs ismeretük a következményekről.
Akkor ön úgy érzi, hogy ha megvan a kellő tudás a káros hatásról, akkor a szülők szívesen változtatnak ezen?
Az óvodánkban az a tapasztalat, hogy ha a szülők megismerik a hátteret és a várható következményeket, akkor képesek változtatni. Mert nagyon szeretik a gyermekeiket. Az óvoda kezdetén válnak le ők is róluk (nem csak a gyermek a szülőről), és minden érdekli őket velük kapcsolatban. Ezért, ha mi, pedagógusok visszacsatolunk, elmondjuk a tapasztalatunkat, azt, hogy miket látunk a gyerekükön, akkor az iránta érzett szeretet miatt akarnak és képesek változni. Ha magukért nem is, de a gyermekükért képesek. Az óvónőknek van szava a szülőknél, és ezt igyekszünk jól felhasználni ebben a témában. Lehet, hogy sokan kidobják majd ezt a prospektust, de bízom benne, hogy lesz, akinél hatást tudunk elérni.
