Az Alagi Tagóvoda gyermekeinek csengő hangja kíséretében és dr. Kodácsy Tamás református lelkész gondolatai mellett gyújtották meg az adventi koszorú harmadik gyertyáját a Casalgrande téren.
December 15-én, vasárnap délután, ahogy az elmúlt két alkalommal is, sokan gyűltek össze a közös gyertyagyújtásra. A vendégeket most is Kundlya Zsófia köszöntötte, majd a színpadon az Alagi Tagóvoda óvodásai adták elő a műsorukat.
Ezt követően dr. Kodácsy Tamás református lelkész osztotta meg az ünneppel kapcsolatos gondolatait, és a református gyülekezettel közösen énekeltek az adventi koszorú körül.
A gyertyát Szabó József képviselő, egyházi tanácsnok, Juhász Ádám, valamint Juhos Márton képviselők gyújtották meg.
A programok sora itt nem ért véget, ugyanis a nézők a Napvirág Együttes, majd Péter Sramek koncertjét hallgathatták meg a téren.
Érdemes eljönni a negyedik, azaz az utolsó gyertyagyújtásra is december 22-én, ugyanis Szabó József képviselő és a cserkészek szervezésében a betlehemei békelánggal gyújtják meg a szeretetet jelképező gyertyát. A lángot kis mécsesekkel lehetőség lesz hazavinni otthonukba is.
Több évtizedes hagyomány, hogy karácsony előtt osztrák cserkészek közreműködésével Ausztriába érkezik a betlehemi Születés-barlang örökmécseséből vett láng. Ez a láng Isten szeretetének és békéjének szimbólumaként kerül aztán ünnepélyes szertartás keretében sok ország cserkészeihez.