Azt már megszokhattuk, hogy bármelyik versenyen is indulnak el a VSD Cheerleader szakosztály versenyzői, ott garantált a siker. Legutóbb az országos bajnokságról írtunk, de nemzetközi sikerekről is volt már szerencsénk beszámolni. Ezúttal az I. Winter Cheer Cup-on arattak nagy sikert a dunakeszi lányok.

“Nyáron jelentős változások történtek a cheerleader sportágban, amikor új elnök került a szövetség élére. Simon Gábor vezetésével a sportág célja, hogy nemzetközi szinten is megállja a helyét, és a fejlődés érdekében új irányelvek kerültek bevezetésre. A cheerleading folyamatosan növekszik, és a szakmai háttér megerősítése elengedhetetlenné vált” – mesélt nekünk a verseny hátteréről Kundlya Zsófia, a szakosztály vezetője.

A VSD Cheerleader csapata december 8-án debütált a Győrben megrendezett I. Winter Cheer Cup-on, ahol kiemelkedő teljesítményt nyújtott. A 140 csapatból álló versenyen a VSD sportolói egy első és két második helyezést hoztak el, bizonyítva ezzel felkészültségüket és elhivatottságukat.A csapat eddig ismeretlen magasságokba emelkedett, és a verseny során a közönség is tanúja lehetett a pörgős és látványos koreográfiáknak.

A felkészülés során a csapat a dinamikusság, a hajlékonyság, az erőelemek és a csapatszellem összecsiszolására, tökéletesítésére összpontosított. A lányok keményen dolgoztak, hogy a legjobb formájukat hozzák, és ez a szorgalom és kitartás meg is hozta gyümölcsét.

A csapat tagjai:

Első helyezést értek el OAAGS-L4 kategóriában: Baráth Nóra, Gloviczki Dorka Nóra, Oláh Rónai Eszter, Sándor Boglárka.

Második helyezést értek el YAGS-L3 kategóriában: Mora-Hubik Liliána, Mora-Hubik Szofia, Nyíri Virág, Varga Adrienn.

Második helyezést értek el PAGS-L3 kategóriában: Hideg Gréta, Kovács Eliza, Street Dalma Vámos Virág.

A siker mögött álló edzők, Bakocs Alexandra és Kundlya Zsófia, elhivatottságukkal és szakmai tudásukkal nagyban hozzájárultak a csapat eredményeihez. Kundlya Zsófia azt is elárulta, hogy a sportolók most egy kicsit pihenhetnek, de az edzések és a bemutatók nemsokára folytatódnak, hiszen márciusban újabb izgalmas versenyek várnak rájuk. A VSD Cheerleader csapata már most izgatottan készül a következő megmérettetésekre.

Előző cikkOrbán Rudolf: Győztesnek érzem magam
Következő cikkElképesztőt ment a dunakeszi Kiss Levente a Hell Boxing Kings elődöntőjében