Komáromi Mariann, a DÓHSZK Meseház Tagóvodájának óvodapedagógusa a pedagógusnap alkalmából polgármesteri elismerésben részesült. 40 éven át – megszakítás nélkül – a dunakeszi óvodás gyerekek szeretetteljes gondozását, színvonalas nevelését köszönhetjük neki. Testvérét, Vargáné Komáromi Ágnest szintén kitüntették, vele ITT olvasható az interjú.
Miért ezt a hivatást választotta?
Amióta az eszemet tudom, mindig óvónőnek készültem. A szüleim, az óvó nénim, a tanáraim mindig azt mondták, hogy legyek óvónő. Nem tiltakoztam ez ellen, kicsi faluban nőttem fel, nem láttam más példát. 7-8 éves voltam, mikor Bálványoson az utcánkban többször megkértek, hogy vigyázzak kisgyerekekre, és én nagyon szívesen elvállaltam. Azt hiszem, így kezdődött. Az óvónőképző szakközépiskola után rögtön Dunakeszin kaptam állást, majd 1987-ben levelező tagozaton a főiskolát is elvégeztem. 40 évig egy munkahelyem volt, nem dolgoztam más óvodában, csak a munkahelyem szerkezete változott meg a Meseház Tagóvoda létrejöttével.
Miben látja a pálya esszenciáját?
Kisgyerekekkel foglalkozni fantasztikus dolog. Nekem azért is volt ez egy tökéletes pálya, mert nagyon szeretek kézműveskedni, barkácsolni. Korábban felmerült még bennem annak a gondolata is, hogy képzőművészeti vagy iparművészeti vonalon tanuljak tovább, de nem bántam meg, hogy így alakult, mert mindent, amit szerettem készíteni, azt a gyerekek között kipróbálhattam. Kézműveskedtem, szőttem, fontam nekik, így nem veszett kárba a tudásom, az ügyességem. A legjobb helyre kerültem, mivel a Piros Óvoda a vizuális nevelés bázisóvodája volt. A Játékkal, mesével nevelünk módszer a népi mesterséghez nyúlt vissza. Azokat a népi játékokat, amiket mi gyerekként játszottunk, azokat meg tudtam mutatni a gyerekeknek.
Mit tart a munkája legszebb részének?
Amikor évek múlva találkozom a volt ovisaimmal, örömmel jönnek oda hozzám, és szeretetteljesen felemlegetik a közös emlékeket. Ez a legjobb élmény, illetve amikor a szülők is megismernek és felidézzük az együtt töltött időt. Ha az ember sok szeretetet ad a munkája révén, azt meghálálják a gyerekek. Ez a legszebb része.
Hogy kezelték a gyerekek azt a helyzetet, hogy önök testvérként egy óvodába kerültek?
Gyakran hitték azt, hogy ikrek vagyunk. Annak ellenére, hogy nem egy emeleten dolgoztunk, volt, aki azt gondolta, hogy egy személy vagyunk. Ha Ági volt a gyerekkel és én megjelentem, akkor sokszor Ági néninek szólítottak, vagy ha lejöttek a földszintre, akkor meglepődtek, hogy jaj, itt is van egy Ági néni! Néha összekevertek minket, de később megtanulták, hogy testvérek vagyunk.
Mit ajánl a pályakezdőknek?
Nagyon sok kitartást ebben a nehéz világban. Úgy látom, hogy elég nagy káosz van az oktatásban. Csak az válassza ezt a hivatást, aki szívvel-lélekkel tud helyt állni, mert ha nem, akkor biztosan ott fogja hagyni a pályát.
Nehezebb most óvodapedagógusnak lenni, mint korábban?
Sokkal több az adminisztráció. A gyerekek is nehezebbek, mert sokkal több frusztráció éri őket, de megtaláljuk velük a hangot, csak más módszerekkel. Sok a teher a pedagógus vállán. Nagy a leterheltség, sokkal több dologra kell odafigyelni.
Meglepődött a kitüntetésen?
Igen meglepődtem, de őszintén nagyon jól esett a felém irányuló figyelem.
40 év aktív munka után mivel fogja tölteni a nyugdíjas éveit?
Nem vagyok elkeseredve, nagyon sok tervem van kézműves munkák terén. Most épp a horgolásra kaptam rá. Táskákat horgolok, készítek kézműves termékeket az óvodába a Mihály-napi, az adventi vásárra. Ezeket nagy szeretettel készítem, illetve nyaranta kézműves táborokat szervezünk óvodás és kisiskolás gyerekeknek.
Jó egészséget és boldog nyugdíjas éveket kívánunk!
