Egy öttagú család házában keletkezett az a hatalmas tűz, amelynek füstjét még Budapestről is látni lehetett. Senki sem sérült, meg, de a kár jelentős. Sokan maradtak otthon nélkül. Nekik ruhákra is szükségük lesz.

Alsón, a Napraforgó térnél keletkezett az a hatalmas tűz, amelynek füstje majd fél órán keresztül beborította a város déli részét. A három, kiskorú — 12, 10 és féléves — gyermekével otthon tartózkodó édesanya vette észre a lángokat. A tűz továbbterjedt egy kétszintes, négylakásos társasházra is.

Az ott lévő négy ingatlan közül háromban is tartózkodtak a tűz idején, de ki tudtak menekülni az épületből. Ami még fontos, tájékoztatta a Postot Benkő Tamás képviselő, hogy a garázsukban lévő PB-gázpalackokat is biztonságba tudták helyezni.

A társasház északi szomszédságában lévő ingatlan nagy része úgy tűnt, lakható maradt, abban már nem tudott nagy pusztítást végezni a tűz, a gond, hogy a ház tulajdonosai nem tartózkodtak otthon.

Még nem tudni, mi volt a tűz oka, de a tűzfészek feltehetően az önálló lakóház garázsa volt.

Az önkormányzati képviselő szerint most 5 ingatlan, 16 lakója számára kell átmeneti lakhatást találni. Az öttagú család és egy másik, háromtagú család számára ez rokonoknál megoldott, a további három lakás 8 (2+2+4) lakója számára pedig a Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetszolgálat a Kincsem közi idősek otthonában nyújt átmenetileg hajlékot és napi háromszori étkezést.

A helyi politikus azt kéri, hogy aki tud, étellel, ruházattal próbáljon segíteni, most tényleg szükség van rá. Ruhák is kellenének, nem is kevés.

Benkő Tamás így adta meg a méreteket: Hölgy, 39 éves: S-M-es ruha, 39-es cipő. Férfi: L-es ruha, 43-as cipő. Lány gyermek, 12 éves: 168-as ruha, 38-as cipő. Lány gyermek, 10 éves: 162-es ruha, 36-os cipő. 6 hónapos kisfiú számára ruhanemű. Hölgy, 44 éves: M-L-es ruha, 38-as cipő. Férfi, 45 éves: XL-es ruha, 40-es cipő. Fiú gyermek, 11 éves: 164-es ruha, 37-38-as cipő. Hölgy, 60 éves: M-L-es ruha, 38-39-es cipő. Férfi, 75 éves: XL-es ruha, 43-as cipő. Hölgy, 59 éves: L-es ruha, 42-es cipő. Férfi, 64 éves: XXL-es ruha, 42-es cipő. Férfi, 41 éves: M-es ruha, 43-as cipő. Férfi, 60 éves: M-es ruha, 42-es cipő. Férfi, 52 éves: XL-es ruha, 43-as cipő. Férfi, 51 éves: M-es ruha, 41-es cipő.

A felajánlását a benko.tamas.dunakeszi@gmail.com címen tudja jelezni.

Ebben a cikkben videót is láthat a tűzről:

Előző cikkHatalmas füstoszlop Dunakeszi felett, kigyulladt egy családi ház, megtudtuk a részleteket
Következő cikkEz már kicsit sok, még egy tűzeset Dunakeszin