402 ezer forint gyűlt össze annak érdekében, hogy a Kárpátalján élő magyar diákok könnyebben tanulhassanak. Ezt az összeget adták át a szervezők, a Dunakeszi Civilek Baráti Köre a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének.

Soós Katalin, a Felsőfokú Szakképzési Intézet igazgatója vette azt a 402 ezer forintot, amelyet a Dunakeszi Civilek Baráti Köre gyűjtött össze kárpátaljai diákoknak. Azok kapnak majd ebből a pénzből, akiknek ez az összeg jelenti azt, hogy magyarul tanulhassanak.

Az igazgatónő beszédében arról szólt, hogy Kárpátalján magyar származású ukránként tartják őket számon, amit döbbenetesnek nevezett. Szerinte ez is mutatja, hogy Ukrajnában el akarják sorvasztani a magyar nyelv oktatását, pedig az intézményébe 54 településről érkeznek a diákok.

Az ünnepségen beszélt Szűrös Mátyás, aki 1989 október 23-án bejelentette a magyar köztársaság kikiáltását miután október 17-én az akkor még pártállami országgyűlés módosította az alkotmányt. 1990 nyaráig ő volt az ideiglenes államfő.

Most Dunakeszin arról beszélt az egykori MSZMP KB titkár, hogy Kárpátalja magyarsága rászorul és meg is érdemli az anyaország támogatását. A expolitikus mesélt arról, hogy 66 évvel ezelőtt járt Kárpátalján, mint egyetemista. A vonatuk megállt Csapon. Két kifli volt a kezében. Had kóstoljam meg a hazai ízeket – lépett hozzá egy idős asszony, odaadta neki a kifliket. Majd hosszasan mesélt az 50-es évek Szovjetuniójáról. Úgy emlékezett, hogy az akkori élmények tették őt magyar hazafivá. Felidézte 1980-at, amikor már mint moszkvai magyar nagykövet látogatta meg Kárpátalját. Akkor meg szeretett volna nézni egy magyar iskolát Munkácson. Azt választ adták, hogy nincs magyar iskola, mert nincs rá igény. Végül Beregszászon találkozott az ott élő magyarokkal. Amikor autóján meglátták a magyar zászlót, az emberek sírtak a boldogságtól. Úgy emlékszik, hogy sikerült egy kis reménységet vinni az ott élő magyaroknak. Ez pedig most is feladat. Lobogtatni kell a magyar zászlót, hogy lássák, vagyunk – zárta beszédét Szűrös Mátyás.