A járványügyi védekezés miatt elmaradnak az augusztus 20-ai ünnepségek, beleértve a tűzijátékot és a légiparádét is, az egyetlen kivétel a tisztavatás lesz – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely indoklásként azt mondta, a fertőzés veszélyét leginkább az ilyen tömegrendezvények hordozzák magukban.

Ha lehet, akkor később megtartják ezeket az ünnepségeket, de idén nagy valószínűséggel teljes egészében elmaradnak az ilyen jellegű nagy rendezvények. A miniszter sajnálatát fejezte ki az augusztus 20-ai ünnepségek elmaradása miatt, ugyanakkor jelezte, a már beszerzett eszközök jövőre is felhasználhatók.

A Post úgy tudja, hogy Dunakeszin is törlik az augusztus 20-ai programokat, egyedül a templomban lesz ünnepi megemlékezés.

Arra is kitért, hogy a nagyobb, de akár a kisebb országok különböző térségeiben is rendkívül eltérő lehet a fertőzöttség mértéke. Emiatt a kormány indokoltnak látta, hogy az adott országokon belül egyes régiókra, tartományokra is meg lehessen állapítani eltérő besorolást.

Gulyás Gergely az érvényben lévő szabályokkal kapcsolatban azt mondta: azok betartása szükséges, továbbra is érvényben van a maszkviselésre vonatkozó kötelezettség az üzletekben és tömegközlekedési eszközökön, ahogy maszkot kell viselniük a vendéglátóipari egységek dolgozóinak is.

Az 500 fő feletti zenés táncos rendezvényeket továbbra sem lehet tartani – emelte ki. A zenészek érthető okokból enyhítéseket szeretnének, de augusztus 15-éig a kormány ezen nem tervez változtatni – közölte. Július végén születhet döntés arról, hogy legyen-e változás, vagy sem, de ma több érv szól amellett, hogy augusztus 15. után se lehessen ilyen rendezvényeket tartani – mondta. Hozzátette: a kabinet készen áll arra, hogy – az európai minták alapján – támogatást nyújtson a magyar zeneipar szereplőinek, de nehéz jó, átlátható és méltányos támogatási rendszert kidolgozni – tette hozzá.

 

Előző cikkÚj parkoló a városházánál
Következő cikkKötelezték a MÁV-ot az akadálymentesítésre