Valószínűleg vissza kell fizessen 300 ezer forintot az államnak Dunakeszi. Egy pályázati pénzről van szó. Még tavaly májusban pályázott a város a Kábítószer Egyeztető Fórum újraindítására. A pályázat kidolgozásával Lukácsi Bálint tanácsnokot bízták meg. Most úgy tűnik, hogy az amúgy ellenzéki képviselőnek ez nem sikerült megfelelőre.

Városháza (5)

Az ügy kissé szövevényes, de a lényeg, hogy az önkormányzat valószínűleg kénytelen lesz lenyelni ezt a 300 ezer forintos békát. Értesülésünk szerint egy olyan határozati javaslat készül, amelyik tudomásul veszi a “Lukácsi Bálint Ifjúságvédelmi és Drogprevenciós tanácsnok  által kidolgozott és koordinált KAB-KEF-15-B-22212 azonosítószámú, Dunakeszi Város Kábítószer Egyeztető Fórumának újra indítása címen benyújtott pályázatának a teljesítés elmaradásából eredő meghiúsulását, illetve a pályázaton elnyert támogatási összeg visszafizetésére vonatkozó kötelezettséget“.

Ahhoz, hogy világos legyen miről van szó vissza kell menjünk 14 évet. Dunakeszin 2002 és 2009 között működött egy Kábítószer Egyeztető Fórum. A szervezet, mint ahogy a nevéből is adódik főleg a fiatalok drogprevenciójával foglalkozott. Most az lett volna a cél, hogy a testületet újra megalakuljon és segítségükkel felmérjék a város droghelyzetét, rövid és hosszú távú cselekvési tervet dolgozzanak ki, valamint előkészítsék a korosztályonként eltérő prevenciós programokat.

Az önkormányzat a 300 ezer forintot 2015 októberben megkapta erre.

Az elmúlt egy évben azonban kevés dolog történt. Az önkormányzat tájékoztatása szerint nem kaptak információkat a program állásáról, megvalósításáról. A polgármesteri hivatal pályázati ügyintézője 2016. április 6-án “felhívta a lebonyolításért felelős Lukácsi Bálint figyelmét a program zárásának időpontjára, illetve kérte a határidők betartása mellett a támogatott projekt teljesítéséről szóló számlák, dokumentumok és egyéb bizonylatok benyújtására, annak érdekében, hogy intézkedhessen az elszámolással kapcsolatos feladatok elvégzésére”.

Az önkormányzat nem kapott dokumentumokat

Ezeket a dokumentumokat az önkormányzat állítása szerint nem kapták meg. Június 13-án aztán a Család-, Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézet Pályázatkezelő Irodája felszólítást küldött, amelyben kérte az elszámolás pótlólagos elvégzését. Ezek után, vagy helyett Lukácsi Bálint, aki az ellenzéki Fejlődő Városért Frakció tagja, üzenetben arról tájékoztatta a polgármesteri hivatalt, hogy telefonon egyeztetett a pályázatkezelő irodával. Ők azt mondták neki, hogy

lemondó nyilatkozat benyújtása mellett intézkedni kell a támogatás visszautalásáról.

Az ügyhöz tartozik, hogy Lukácsi Bálint, mint az elmúlt egy év során összeállított egy droggal kapcsolatos kérdőívet, amelyet iskolások töltöttek volna ki. Ezt azonban az önkormányzat illetékes testülete nem tartotta megfelelő minőségűnek.

A szakértő kételyeket fogalmazott meg

Információnk szerint Juhász Péter, a Radnóti gimnázium közismert életviteli tanácsadója, mint szakértő fogalmazta meg kétségeit a kérdőívvel kapcsolatban. Az már egy másik kérdés, hogy ez a kérdőív, és az ezzel kapcsolatos foglalatosság nehezen lett volna beilleszthető a programba, de talán sikerülhetett volna. A program ugyanis a fórum létrehozására adott pénzt. Terembérlet, képzési költségek, tanfolyamok, tájékoztatók, ilyesmire kell gondolni.

Meghosszabbítani a határidőt

Az önkormányzat még próbált határidőmódosítást kijárni a Család-, Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézet Pályázatkezelő Irodájánál, de ott azt mondták, hogy teljesítésigazolások és elszámolási dokumentumok hiánya miatt erre nincs lehetőség.

Ilyenre régen nem volt példa

A városházán a Postnak annyit mondtak még, hogy rendkívül sajnálják az esetet, hiszen Dunakeszi pályázatai esetében rendkívül hosszú idő óta nem került sor pályázaton elnyert pénz visszafizetésére azért, mert maga a pályázat nem valósult meg. A város az elmúlt egy évben amúgy több mint 300 millió forint támogatást nyert el és használt fel. Ezek ügyek döntő többségét az önkormányzat intézte.

Előző cikkKeresik Dunakeszi legidősebb kutyáját
Következő cikkDózsa György helyett IV. Béla jön Dunakeszin