2011-ben egy sátorból indult, mostanra pedig a térség meghatározó zenei fesztiváljává nőtte ki magát a Dunakeszi Feszt. A város legnagyobb közösségi eseményén ezúttal az Edda Művek és Geszti Péter koncertje vonzotta a legnagyobb közönséget, de mindhárom napon sokan buliztak a repülőtéren.
A szervezők a tapasztalatok alapján úgy döntöttek, hogy a családi nap helyett inkább a zenei fesztivál irányába mozdulnak el, ezért az eddigi évektől eltérően a programok csak késő délután kezdődtek el.

A programmal mindhárom nap más-más közönséget szólítottak meg.

A beengedés olvasóink szerint idén flottul ment, nem voltak nagy sorban állások és a faházakban minden problémára igyekeztek megoldást találni.

A három nap alatt a tiniktől egészen a régebb óta fiatalokig mindenki megtalálta a neki tetsző koncertet, de vasárnap találkoztunk olyan társasággal is, akik mind a három nap kint voltak, mert szerintük az összes bulilehetőséget meg kell ragadni.

A vidámparknál az XXL és a dodzsem volt a legnépszerűbb, de sokan mentek egy kört az óriáskeréken is.

Idén is volt nyereményjáték, a fődíjat Bűdi Szilárd vezényletével Dióssi Csaba polgármester és Winkler Ede sorsolták ki, így a hagyomány tovább folytatódott: most is lehetett egy kerékpárt nyerni a Winkler Sport és a Merida Kft. felajánlásából.

Mutatjuk a három nap legjobb képeit: