Pest Megye Közgyűlése megalkotta a gödi különleges gazdasági övezetre vonatkozó támogatási szabályokat. Az erről szóló rendelet a megyei közgyűlés portálján olvasható. 719 millió jut településfejlesztésre, amelyből akár Dunakeszi is részesedhet.

Az övezetből befolyt helyi adóbevétel felhasználására négy alapot hoztak létre: településfejlesztésit, gödi útfenntartási és -fejlesztésit, gödi zöld-fenntarthatósági, illetve civil támogatási alapot. E tervek szerint összesen 1.796.696.113 forintot használhatnak fel a 2020-21-es pénzügyi évben – írja a Gödi Hírnök.

A tervezett adóbevétel 40 százaléka, azaz csaknem 719 millió forint jut pályázat útján helyi településfejlesztésre, illetve Pest megyei területfejlesztésre. Információink szerint a pályázatokon Göd mellett másik négy szomszédos település vehet részt. Ezek között ott lehet Dunakeszi is. Az 5 település ugyanis Göd, Dunakeszi, Csomád, Fót és Sződ. Ha ezt lélekszám alapján osztjuk el, gyorsszámolás alapján

akár 400 milliós bevétele lehet városunknak.

A tervezett adóbevételből 20 százalékkal rendelkező civil támogatási alap 360 millió forint pályázati pénzzel rendelkezik, a Gödi Hírnök értesülései szerint ezen 11 másik településsel osztozik.

A többi pénz lényegében Gödön marad útfenntartási és fejlesztési alap és gödi zöld-fenntarthatósági alap néven.

Előző cikkKövér arcú, malacszemű emberek szavazták meg saját megsemmisülésüket – egy skót történész Magyarországról
Következő cikkSzulák Andrea Dunakeszin, megtudtuk, hogy mire készül az énekesnő