A lakások értékének a fele lehet a kár a pénteken hajnalban kigyulladt lakóparki társasháznál. Négy lakásról van szó, amelyeknek egyenként 50-60 millió forint lehet a piaci értékük. Statikus már látta az épületet, a lakók a biztosítókkal tárgyalnak.

Szemétszállító konténert bocsájtott a fedél nélkül maradt családi ház lakói számára az önkormányzat valamint a statikus megtalálásában is segítettek – tudta meg a Post Sipos Dávid kabinetfőnöktől. A szakember már a hétvégén megkezdte a munkát. Úgy tudjuk a 4 család közül kettő a dunakesziek által felajánlott ingatlanokba költözött be. Míg a másik két család rokonoknál lakik majd. A ház ugyanis lakhatatlan a villámcsapás után. Óvatos becslés szerint is hónapokig tarthat a helyreállítás, felújítás.

Beszéltünk az egyik károsult családfővel. Giczi Zsolt a Postnak elmondta, hogy a statikus szerint, első ránézésre, terhelhető lesz az épület, azaz nem kell falat bontani. Ennek ellenére lakásonként több tízmilliós kárról beszélhetünk.

Felvették a kapcsolatot a biztosítóval is, esetükben a K&H Bank biztosítójával, ahol azonban 5 napon belülre ígérték csak a kárszakértőt.

A család az eset súlyosságára való tekintettel azt reméli, sürgetésük nyomán, hogy már holnap találkozhatnak a kárszakértővel. Egy másik tulajdonos biztosítójának szakembere azonban kedden 8-kor biztosan a házhoz érkezik.

Találtak már egy ácsot is. Ő is kedden adhat ajánlatot a bontásra, mert csak utána lehet majd a további munkákról tárgyalni. Giczi Zsolt szerint bár van valamennyi megtakarított pénzük, de bíznak a kárelőlegben, hiszen másból még a munkák megkezdését is nehezen tudnák kifizetni.

Az önkormányzathoz egyébként több mint 30 segítő felajánlás érkezett.

Többen üres lakásokat tudnak adni a bajba jutottaknak.

Úgy tudjuk két család is elfogadta ezt a segítséget. Lényegében csak a lakhatási költséget kell fizessék. A Giczi család most a szemben lévő egyik szomszédnál lakik, mint mondják, remélik ők is találnak ideiglenes otthont. Az önkormányzat most arra kérte a Meggyes utcában szerencsétlenül járt lakókat, hogy állítsák össze, mire van szükségük, mert így hatékonyabban tudják a felajánlásokat szétosztani.

Ami még fontos, hogy bár a lakók eleinte nem gondoltak pénzadományokra, de a kár nagysága miatt mégis nyitnak egy számlát, hiszen a helyreállítás folyamatos és jelentős költséggel jár majd.

A számlaszám: OTP 11742104-24292623. Számlatulajdonos: 2120 Dunakeszi, Meggyes utca 13 Társasház

Nehéz megmondani, hogy mikor lehet ismét lakható otthon a Meggyes utcai házból, de Gicziék azt remélik, hogy a karácsonyt már ismét otthonukban tölthetik.

Mint arról a Post elsőként számolt be, pénteken hajnalban villámcsapás után kigyulladt, majd kiégett egy négylakásos családi ház a Meggyes utca és a Cseresznyés utca sarkánál. Az épület annyira megrongálódott, hogy lakhatatlanná vált.

 

 

 

Előző cikkZsivóczky nem tud leállni
Következő cikkSegítik az iskolakezdést