A 2014-es X-Faktor széria harmadik helyezettje és a széria legjobb férfi előadója, Benji elkészítette első bemutatkozó dalát. Legutóbb januárban készítettünk interjút Benjivel, azóta rengeteg dolog történt vele is.

image_10207037

A vietnámi származású énekes június közepén jelentette meg digitális kislemezét, melyen három számot helyezett el. Az „Atmosphere” című dal szövegét a számos hazai előadó slágerét jegyző Johnny K. Palmer írta, míg a magyar változatot „Az élet szép” címmel a szinten elismert szövegíró, Lombos Márton alkotta. Az angol változatból készített remixet a nemrégen „Év Dj-je” címmel kitüntetett Newik.

Ebből az újragondolásból forgatott videoklipet Benji, melyet a  Music Channel mutatott be először, és melyet a népszerű zenecsatorna azóta is kiemelten játszik.

A kérdés nem kérdés, ez bizony siker! A klipben feltűnik Newik és rajta kívül táncos lányok, egy zenekar, egy szép cabrio autó és mindezek mellett gyönyörű helyszínek és képek jellemzik a videót. Egy biztos, Benji semmit nem bízott a véletlenre. A tizenhét éves srác úgy tűnik, hogy a tehetségkutató show után is megtalálta a helyét a hazai zenei palettán – számol be róla a Középsuli.hu.

[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=oS-i1PTdrac&feature=youtu.be[/youtube]

Előző cikkRékasi Károly már unja az ágyban fekvést
Következő cikkHamarosan elkészül a Jézus Szíve templom renoválása