Június 17-én megtartják a második veteránautó kiállítást Dunakeszin. A program szinte percről percre bővül. A Dunakeszi Postnak sikerült beszélni az egyik főszervezővel, Szlávik Csabával, aki egy eddig titkolt meglepetésről is lerántotta a leplet. Interjú.

Honnan jött az ötlet, hogy veterán jármű találkozót szervezzenek?

Eredetileg egy háromfős baráti társaság álmodta meg, hogy legyen Dunakeszin is egy veteránautó találkozó. Név szerint Gulyás András, Takács Norbert, és jómagam. Mindannyian szerelmesei vagyunk ezeknek a járműveknek. Ahogy jártunk ilyen találkozókra, egyre inkább fogalmazódott meg bennünk: vajon Dunakeszin miért nincs ilyen találkozó? Szó szót követett, és belevágtunk. Az első rendezvénynek óriási sikere lett, rengeteg érdeklődővel és csillogó szemekkel találkozhattunk. Az idei már a második alkalom lesz, de azt tervezzük, hogy hagyományt csinálunk belőle, és ezentúl minden évben megszervezzük.

Milyen csodákkal találkozhatnak a veterán járművek szerelmesei?

Hosszan sorolhatnánk, hiszen lesznek a klasszikusnak számító Mustangok, és Cadillacek, de tényleg széles lesz a repertoárral találkozhatnak az érdeklődök, hiszen nálunk az sem kikötés, hogy csak amerikai veteránautók legyenek, hanem lesznek járművek a keletről, nyugatról, tengerentúlról, vagy ázsiai országokból is. A partnerünk és fő támogatónk a Magyar Veteránautós és Motoros Szövetség, akik a ’30-as évektől a ’80-as évekig, minden korszakból elhoznak veterán közlekedési eszközöket. Nem csupán személygépkocsikat, lesznek más járművek is.

Mint például?

Az autók mellett lesznek például régi motorok, traktorok, más közlekedési eszközök is. A helyszínre szállítjuk a Kemencei kisvasutat, sőt, utazhatnak is rajta a gyerekek. A járművet egy múzeumból hozzuk el, mintegy 40 méteres síneket fogunk összeszerelni, és a hátsó kocsiban ülve lehet kipróbálni majd. De lesz egy 100 éves cséplőgép is, amit működés közben is megnézhetünk. Miután Dunakeszi 40 éves, erre az alakalomra külön meglepetéssel is készülünk.

Mi lesz a legkülönösebb jármű?

Ezt szerettük volna ugyan meglepetésnek tartogatni, de hátha vannak, akik éppen emiatt jönnének el a rendezvényre, mert szerették a filmet. Sikerült a Vissza a jövőbe filmből megismert autótípust, egy DeLorean sportkocsit is megszereznünk, így ezt is láthatják közelről az érdeklődök. Ehhez kapcsolódóan más, extra meglepetéssel is készülünk, ami maradjon egyelőre titok, hogy tényleg legyen egy kis meglepetés is. Mindenesetre azoknak, akik szerették a filmet, tényleg érdemes eljönniük. Emellett pedig ott lesz az Üvegtigris filmben szereplő motor is, amit nem csupán megnézni lehet, de egy szerencsés meg is nyerheti, és haza is viheti azt.

Milyen izgalmakkal találkozhatnak az idén azok, akik kilátogatnak a rendezvényre?

Rengeteg újdonsággal készülünk, és nem titkolt célunk: egyrészt értékeket szeretnénk közvetíteni az utókor számára, és ennek csak egy része maga a kiállítás. Szeretnénk, ha a látogatók olyan tapasztalatokat szereznének, amelyekből valóban tanulnak is. Így ott lesz Közlekedéstudományi Intézet, amelynek elődleges célja a baleset megelőzés. Ők egy igazi különlegességgel készülnek, egy biztonságöv-szimulátort hoznak el a helyszínre. A készülék segítségével kipróbálható, hogy milyen egy ütközés, ha be vagyunk kötve, és milyen, ha nem. Félelmetes élmény, érdemes kipróbálni ezt a különleges szerkezetet. Bízunk benne, hogy még többen fognak ezután figyelni a biztonságukra. De természetesen lesznek játékos elemek is, mint például a kamion szimulátor.

Nehezen sikerült elérni, és most is éppen a kisvasutat pakolták a teherautóra. Mégis mennyi időt vesz igénybe egy ekkora volumenű rendezvény szervezése?

Több hónapos előkészületet igényel. Sőt, valójában amint véget ér a rendezvény, már fogalmazódnak meg az ötletek, hogy legközelebb mit lehetne esetleg másképp csinálni. A szervezés gyakorlati része szeptember-október környékén veszi kezdetét. Igazi kooperációs munka folyik, egy jól összeszokott társasággal. Nyilván akadnak időnként nehézségek, akár nézeteltérések, de tényleg elmondhatjuk: az egész rendezvény a szeretetről szól, nem csupán a baráti kapcsolat miatt, – ami nagy segítség a szervezésben, hiszen mint a fogaskerekek, annyira jól tudunk együtt dolgozni, – hanem amiatt is, mert mindenki szereti ezeket a nosztalgikus járműveket. Mondhatni: ezek a járművek tényleg óriási szerelmek mindannyiunk részéről.

Előző cikkIsmét támadják a szúnyogokat
Következő cikkAngliában élő fiú kapta az első Simonffy Botond-díjat