Az NVI hozzányúlt a választási térképhez, javaslatot tett két, nagy lélekszámú – a Budakeszi és a Dunakeszi központú Pest megyei – egyéni választókerület átrajzolására. Ezt egyébként törvény írja elő és egyben ad rá felhatalmazást is. A változtatásokat azonban a parlamentnek meg kell szavaznia.

Módosulhatna a Dunakeszi központú országgyűlési választókörzet határa a Nemzeti Választási Iroda előterjesztése szerint. A lépésre szükség lenne, hiszen a választási eljárásról szóló törvény egyik legfőbb alapelve, hogy a választásra jogosultak számában ne legyen túl nagy különbség a kerületek között – írja a Népszava. Csakhogy a törvény 2013-as hatályba lépése óta a főváros agglomerációja felduzzadt: a Budakeszi-, illetve Dunakeszi-evk lélekszáma túl nagy lett.

A Dunakeszi-körzet esetében például levágna a keleti oldalon két nyúlványt. A Pest 5-ös számú evk-ból (Dunakeszi) a hatosba (gödöllői körzet) kerülne Csömör. A 4-esbe, a váciba, pedig Erdőkertes vándorolna át.

Ez csak előterjesztés, a változtatásokat az országgyűlésnek meg kellene szavaznia.

Előző cikkÚj fejlemények a Járműjavító életében
Következő cikkElmagyarázzuk, hogy kinek gyűjtheti a kupakokat az óriás szívbe