Nem lesz új postája Dunakeszinek. Sőt, a város örüljön, hogy egyáltalán ennyi hivatala van. Ez derült ki abból a levélből, amelyet a Post kapott a Magyar Postától. Az sem túl biztató, hogy a Szent István utcai postát sem bővítik vagy telepítik át.

posta

A dunakesziek jelentős része szeretnél, a Tóváros lakóparkon, vagy legalábbis a közelében lenne egy postahivatal. Ennek érdekében levelet írtunk a  Magyar Postának. Megjött válasz, amelyet szóról szóró közlünk. Nem fognak örülni neki.

A Magyar Postának – mint felelős nemzeti vállalatnak – kiemelt figyelmet szükséges szentelnie a hatékonyság növelésére, a források átgondolt és racionális felhasználására. Dunakeszin új posta létesítése jelenleg nem tervezett,

a hatályos jogszabályi kötelezettség szerint a Magyar Postának a településen két postát szükséges üzemeltetnie, így a vállalat túlteljesíti az elvárást a jelenleg üzemelő 4 postával.

A hatályos jogszabály szerint a Magyar Posta mint egyetemes postai szolgáltató a postai szolgáltatási kötelezettség teljesítéséhez szükséges hálózatát köteles úgy szervezni, hogy a felvételi pontok – bele nem értve a levélgyűjtő szekrényeket – ne legyenek légvonalban 5 km-nél távolabb a lakosság 95%-ától és légvonalban 10 km-nél távolabb a lakosság 99,5%-tól. A postahálózatra vonatkozó jogszabályi előírásokat a vállalat Dunakeszi Auchan posta figyelembe vétele nélkül is teljesíti.

A Szent István u. 52. szám alatt működő Dunakeszi 3 posta az igénybevételnek megfelelő kapacitással áll az ügyfelek rendelkezésére.

 

Előző cikkÜnnepi ragyogás, adventi vásár és lenyűgöző programok Dunakeszin
Következő cikkNövelte vagyonát Dunakeszi