Idén is több baleset történt pirotechnikai eszközök miatt – közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-vel. Győrfi Pál közleménye szerint országszerte 14 ilyen esethez riasztották a mentőket, jellemzően kéz és arcsérülések miatt.

Fotó: Országos Mentőszolgálat

Összesen 3068 esetet láttak el a mentők szilveszterkor, ebből a fővárosi feladatszám 908 volt. Budapesten és az ország nagyvárosaiban idén is az éjfél és a hajnali 4 óra közötti időszak volt különösen nehéz, a mentőegységek folyamatosan dolgoztak.

Közlekedési balesetek, tűzesetek, verekedések és belgyógyászati rosszullétek mellett több mint 200 embert kellett túlzott alkoholfogyasztás miatt kórházba vinni, mintegy 10 százalékuk kiskorú volt – írta a szóvivő.

A Péterfy kórházba csaknem negyven embert vettek fel. Közülük hatan 18 év alattiak voltak. Két 14 éves fiatalt közterületről magatehetetlen állapotban vittek be a mentők. Papp Csaba, a kórház főorvosa azt mondta: senki sem volt súlyos állapotban, jellemzően infúziós kezelést kaptak.

A budapesti Honvédkórházba 21 beteget vettek fel. Hetzman T. László főorvos azt mondta: közülük hárman súlyosabb drogtünetekkel érkeztek.

Több mint ötven tüzet okoztak a szilveszteri tűzijátékok – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel.

MTI/Czeglédi Zsolt

Halásztelken, Leányfalun, Szigetszentmiklóson és Balatonakarattyán is több száz négyzetméteren égett az aljnövényzet a tűzijátékok miatt. Érden egy garázs teteje gyulladt meg, Nemesgörzsönyben egy óvoda melléképülete, míg Nyírábrányban egy nyári konyhában keletkezett tűz, miután odarepült egy-egy tűzijáték. Szegeden és Körmenden erkélyen tárolt tárgyak gyulladtak meg a tűzijátékoktól. Kőszegen egy általános iskola műanyag sportpályáján égett a műanyag borítás 10 négyzetméteren. Szombathelyen egy családi ház udvarán tujasor égett, a tűzben megsérült egy autó és egy ház teteje is. Mindszentkállán egy ház oldalán a szigetelést gyújtotta meg egy odarepült pirotechnikai eszköz. (MTI)

 

Előző cikkÜtközve állították meg a forgalommal szemben haladó romániai nőt
Következő cikk1200-an szavaztak a tűzijátékról, petárdázásról