Mint arról korábban beszámoltunk az önkormányzat 250 millió forintért megvenné azt a Katonadomb melletti hatalmas telket, amely a jelenlegi közösségi tér és a Duna között fekszik. Ha ez megtörténik, akkor a területen kialakítható egy egybefüggő szabadidős terület, így egy dunai strand is.

Dunapart, sétány, strand

Mi lesz az ottani fákkal, növényzettel – aggódtak hírünk megjelenése után a Facebookon. A Post érdeklődésére az önkormányzat azt az információt adta, hogy

a családbarát, árnyékos környezet megtartása érdekében a fák nem lesznek kivágva az említett területen, csupán lombkoronájuk alsó része esik át formázáson, kb. 2 -2,5 méteres magasságig.

Rendezésre kerül viszont a gaz és a bozót, helyette a területet begyepesítik, öntözőrendszerrel látják el.

Természetesen a partszakasz stranddá alakításánál öltözők, vizesblokkok is helyet kapnak, a part mentén pedig stégek helyeznek el, ezzel is hozzájárulva a fürdőzői élményhez. A tervek szerint, ahogy ezt elsőként megírtuk, 2017 nyarán, a területrendezés és fejlesztések kivitelezése után, ismét lesz dunai strandja Dunakeszinek.

Előző cikkMiért jön ennyi mulatós sztár Dunakeszire? A Lakótelepi mulatságra igyekeznek
Következő cikkFelfüggesztette párttagságát a hivatalosan is lemondott Nyíri Márton