Ragyogó eredménnyel zárta a 2015-s évet Karakó Roland, a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola tanulója, aki az SKS Karate Országos Bajnokságon három aranyérmet nyert decemberben az Egerben rendezett viadalon.

 

Az országos seregszemlén 23 egyesület 218 versenyzője indult, melyen remekül szerepeltek ifj. Karakó Sándor tanítványai, akik közül ezúttal fia, Roland volt a legeredményesebb. Mint azt az edző-édesapa elmondta, fia immár öt országos bajnoki címmel büszkélkedhet, aki Egerben is nagyon precízen Katázott, bátor és erős volt a küzdelemben. Karakó Roland a 10-11 évesek között Kumite (küzdelem) I. helyen, Kata (formagyakorlat) II. helyen és csapat Kumite I. helyen, valamint a csapat Kata I. helyen végzett.

karako2

Karakó Roland immár ötszörös országos bajnok

– Roland mellett több tanítványom is érmes helyezést ért el – mondta a fiatal szakember, aki beszámolt arról is, hogy már január elején elkezdik az idei felkészülést, mert Rolandot és három társát beválogatták a karate válogatott keretbe, ami még intenzívebb gyakorlást igényel, hiszen rendszeresen részt vesznek nemzetközi versenyeken.

– Japánból idén is ellátogat néhány karatés klubunkba, akik pár napig velünk edzenek. Ez az Életforrás-Do Karate klubunk valamennyi versenyzője számára óriási fejlődési lehetőségét kínál – nyilatkozta a Dunakanyar régiónak ifj. Karakó Sándor edző.

karako

 

Forrás: dunakanyarregio.hu

Előző cikkNem változnak az autópályaárak
Következő cikk5 érdekesség, amit eddig nem tudott a mézről