A járvány miatt csak a dunakesziek látogathatják az ünnep alatt a Duna-partot, a Katonadombot és a Dunakeszi Repülőteret. Nekik is be kell tartaniuk a távolságtartási szabályokat, tehát több fős csoportot csak az egy háztartásban élő családok alkothatnak.

Duna-part

Több városhoz hasonlóan Dunakeszin is szigorítanak a szabadtéri kirándulóhelyek látogathatóságán. Erre a kormányrendelet ad lehetőséget. A Duna-partot, a Katonadombot, a Magyarság sporttelepet és a repülőteret csak dunakesziek használhatják. Ehhez lakcímkártyát kell, magyarán vinni kell és kérésre felmutatni. A rendelet betartatását a város által foglalkoztatott őrző-védő cég, a közterületfelügyelet, a polgárőrség és a rendőrség ellenőrzik.

A helyi operatív törzs megbeszélése után Dióssi Csaba arról beszélt, hogy miközben a dunakesziek fegyelmezetten, felelősségtudatosan viselkedtek, és eddig betartották a járványügyi szabályokat, a környező településekről nagyon sokan érkeztek “kirándulni” a városba. Főleg a Duna-partra és a Katonadombra. Ezért hozták meg az intézkedéseket. A polgármester megköszönte a dunakeszieknek, hogy fegyelmezetten betartják a rendelkezéseket. Valamint szólt arról is,
elvárják a társasházak közös képviselőitől, hogy naponta kétszer végezzenek fertőtlenítést
a közös használatú helyiségekben.
Repülőtér

Íme a rendelet pontos szövege:

A polgármester kiemelte, hogy a korlátozás hétfőn éjfélig van érvényben, de a kedd reggel 8 órakor kezdődő értekezleten meghosszabbíthatják azt.

Pénteken a Poston szavazhattak az olvasók. 83 százalék a szigorítás mellett voksolt, 17 százalék viszont úgy gondolta, hogy a gazdaságra is figyelemmel kellene lenni.

 

 

Előző cikkÚjabb korlátozás a boltoknál
Következő cikkTudható, hogy ki a két vírussal fertőzött ember Dunakeszin