Számos megkeresés érkezett szerkesztőségünkhöz azzal kapcsolatban, hogy az utóbbi időben több fát is kivágtak a Magyar Közút Nonprofit Kft. munkatársai a Dunakeszit kettészelő Fő út mellett, ám a lakosság miértjeire a helyi önkormányzat sem tudott válaszolni. Utánajártunk a kérdéskörnek.

fakivágás

A Dunakeszi Város Önkormányzatának tulajdonában álló közterületeken lévő fákat jelenleg a Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. gondozza.

Az általános, országos szintű szabályozás alapján az utak mellett lévő fák kivágásáról azonban mindig az dönt, aki az adott út kezeléséért felel – a fent említett Fő út esetében a Magyar Közút Nonprofit Kft.

A kérdéskörrel kapcsolatban Dunakeszi Város Önkormányzatánál érdeklődtünk, ahol azt a választ kaptuk, hogy a közelmúltban kivágott fákat betegségük miatt volt szükséges eltávolítani, hiszen a fatörzs belső sérülései miatt azok balesetveszélyessé váltak.

Természetes módon a lakosok biztonsága az elsődleges, ám a város vezetése határozottan nem üdvözli a közútkezelő hozzáállását és az előzetes bejelentés és egyeztetés nélküli fakivágásokat.

Dunakeszi városának vezetése jó kapcsolatot ápol a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Pest megyei igazgatóságának munkatársaival, ezért Dióssi Csaba, a város polgármestere levélben kereste meg abbéli kérésével az illetékes vezetőt, hogy a jövőben hasonló rendelkezések esetén mindenképp jelezzék azokat előzetesen Dunakeszi Város Jegyzője felé.

Így remélhetőleg a jövőben már nem utólag fogunk szembesülni egy-egy fa hűlt helyével, hanem időben megérkezik a megfelelő indoklás is.

 

Előző cikk“A stencilgéptől a digitális szolgáltatásokig” – interjú Csonka Máriával a könyvtár leköszönő igazgatónőjével
Következő cikkTérítésmentesen pingpongozhattak a fiatalok az Asztaltenisz Szakosztályon