Hétfő óta folyamatosan fertőtlenítik a 10 emeletes panelek lépcsőházait és a bejárati korlátokat – ezt tapasztaltuk akkor amikor hétfőn a Barátság úti lakótelepnél jártunk.

Speciális vegyszerrel, amely nem veszélyes sem állatokra, sem emberekre fertőtlenítik a dunakeszi 10 emeletes panelházakat – tudja meg a Post az éppen a Barátság útjánál dolgozó Kocsis Tamástól. A közüzemi vállalat munkatársa csak a kedvünkért állt meg pár percre. Azt mondta, hogy jellemzően a tárgyakra fújják a permetet, főleg a korlátokra, legyen szó bent vagy kint a bejáratnál. Tehát nem csak úgy a levegőbe.

Akkor sincs baj, ha valaki pont a munkájuk közben tér haza, vagy lép ki az ajtóján, a “vírus ellen találták ki a szert”, belélegezve sem lehet senkinek baja, akár bele is nyúlhatna, de azért az oldatba mondjuk nem innának bele. Elmondása szerint folyamatosan, “visszavonásig” dolgoznak, így sorra haladnak előre. Magyarán bármikor felbukkanhatnak a lépcsőházakban.

 

Előző cikkJúnius 13-a fontos határidő a magyar foci számára
Következő cikkTuzson Bence az állami rádióban magyarázta el a gödi lépést